Számos kérdés merült fel Dél-Alföldi Ifjúsági Konferencián

2024. március 20. 17:43 | Csiffáry Zsuzsanna

Gyulán a Vigadóban szervezték meg az első Dél-Alföldi Ifjúsági Konferenciát, amelyen a diákságot érintő számos kérdést vetettek fel. A rendezvényről a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület elnökét kérdeztük.

A megjelenteket Szabó Enikő, a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület alelnöke, illetve szakmai vezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy első alkalommal szervezték meg a Dél-Alföldi Ifjúsági Konferenciát. A rendezvényen közel 120-an vettek részt. 

 

Fotó: Kovács Andrea/ Behir.hu

 

Gyula polgármestere beszédében kitért a napi program lehetőségeire, és azok hasznosságára hívta fel a figyelmet.

A Mi egy Másért Közhasznú Egyesület elnöke elmondta a Behir.hu-nak: igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy az mind a fiataloknak, mind a velük foglalkozó szakembereknek szolgáljon valamilyen újdonsággal, vagy megerősítse őket a jelenlegi tevékenységükben. Előadását Ifjúsági érdekképviselet a településen címmel tartotta meg a konferencián.

– Próbáltunk egy olyan hibrid megoldást választani, hogy a frontális előadásokon túl az úgynevezett World café módszerrel lehessen bevonni a diákokat az aktív munkába. Ezáltal mindenkinek adtunk lehetőséget a különböző témák megtárgyalására. A különböző asztaloknál más-más témákkal ismerkedhettek meg a résztvevők, illetve minden témánál volt lehetőség a saját vélemény megfogalmazására – fogalmazott Ament Balázs a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület elnöke. 

 

Fotó: Kovács Andrea/ Behir.hu

 

Az elnök hozzátette, a kezdeteknél is az volt a céljuk, hogy segítséget adjanak a diákönkormányzatban aktív diákok, segítő pedagógusok számára.  A segítségnyújtásban olyan témákat vetettek fel, amik a korosztályhoz szorosan kapcsolódnak, de kicsit túlmutatnak az iskola keretein. Ilyenek az egyéb ösztöndíjak, az önkéntesség, nemzetközi önkéntesség, nemzetközi ifjúsági mobilitási lehetőségek, vagy akár saját önfejlődést előidéző, vagy segítő lehetőségek, egy-egy konferencián való részvétel, workshopok. 

A konferencián Simon Péter Dávid, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnök bemutatta a szervezet PRIME projektjét. A Tempus Közalapítvány Együtt a fiatalokkal! Tanuló közösség projekt keretében Járosi Éva és Illés Gergő a közalapítvány munkatársai tartottak beszámolót. 

 

Galéria

 

További programok »

FEL