Szakmai tanévnyitó konferencia Békéscsabán

Békés megye köznevelési intézményeinek vezetői, pedagógusai számára tartottak tanévnyitó konferenciát hétfőn a Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Karán, Békéscsabán.

 

 

A konferencián résztvevő oktatási szakembereket többek között Zalai Mihály, a megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke köszöntötte, aki megnyitó beszédében az óvodákban folyó jelentős mértékű felújításokról beszélt. Kiemelte: negyvenhat óvoda felújítása kezdődik el vagy  tart ebben a pillanatban a megyében.

Szavai szerint az összesen mintegy 3,2 milliárd forint értékű beruházások többsége várhatóan 2019 végéig be is fejeződik. Emellett huszonkilenc iskola újul meg, elsősorban energetikai korszerűsítési programoknak köszönhetően, több, mint 2,8 millárd forint értékben – tette hozzá a megyei közgyűlés elnöke.

Az EMMI Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztályának vezetője, Pálfi Erika előadásában arról beszélt: a 2018/2019 –es tanévben a kötelező óvodába járást kiemelten ellenőrzik majd. Arra emlékeztetett, hogy 2015-ben vezették be a hároméves kortól kötelező óvodalátogatást.

A fősztályvezető úgy fogalmazott, hogy amennyiben ez csak részben vagy egyáltalán nem teljesül, az hatalmas problémát jelent az oktatás számára, hiszen elviekben a tanítók iskolaérett gyermekek érkezésére számítanak. A főosztályvezető arról is beszélt: szeptemberben minden pedagógus megkapja azt a kérdőívet, amellyel a leterheltségüket vizsgálják. Emellett a készülő, új, nemzeti alaptantervhez is várják a javaslatokat, észrevételeket.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , , ,