A magyar történelemben kiemelkedő jelentőséggel bír 1848. március 15-e. A nemzeti ünnep kapcsán a 7. Tv Aktuális című műsorában Szabó László történelemtanárral Szabó Rita műsorvezető beszélgetett a régmúlt történéseiről.
– 1848-at a népek tavaszaként emlegetik. Honnan indultak pontosan az események? Mely országokat érintette ez a hullám?
– Egy picit vissza kell lépnünk időben, hogy valamennyire meg lehessen érteni az 1848-as forradalmak genezisét. A napóleoni háborúk a 19. század elején olyannyira összekuszálták Európának a politikai, eszmei térképét, hogy Napóleon legyőzése után, Waterloo után, 1815 után itt az európai társadalmak egyszerűen megfogalmazva nem nagyon tudták kiheverni a napóleoni sokkot. Voltak társadalmak, ahol ez negatívumot jelentett. Voltak, ahol pozitívumot. Ami egyértelmű, hogy a polgárosodás folyamata nagyon jelentős, nagyon masszív gazdaságot, társadalmat, politikát, kultúrát érintő folyamat volt, ami megállíthatatlan gyorsvonatként robogott tovább a 19. század első felében. Három nagy forradalmi hullámról szoktunk beszélni. Napóleon után a '20-as évekről, a '30-as évekről, és '48-'49-ről. 1848-49 az, amely katonai szempontból és politikai szempontból is talán a legjelentősebb volt. Az itáliai félsziget – Olaszországról még nem beszélhettünk ekkor – egy széttagolt, gazdasági, politikai feszültséggel terhelt félsziget volt. Itáliát nagyon jelentős forradalmi mozgalmak jellemezték 1848-ban. Beszélnünk kell Itália mellett általában véve a német kérdésről is. Ausztria és Poroszország között egy észak-német államról beszélhetünk. Egy lassú kötélhúzás, és egy verseny kezdődött el, hogy ki az, aki egyesítse majd Németországot. A német kérdésen belül volt egy nagyon nehezen feltérképezhető, a Habsburg Birodalomhoz, Ausztriához, Ausztria népeihez kötődő kérdéskör. És itt robbant a mi ügyünk is, a magyar ügy.
– Elevenítsük fel egy kicsit, hogy mi történt akkor pontosan.
– 1848 elején ismertté válnak az európai forradalmi események. Itália és a német kérdés mellett a francia forradalmi események rendkívül fontosak. Márciusban még ülésezik Pozsonyban az utolsó rendi országgyűlés. Bécsben forradalom tör ki március 13-án. Később egyébként Berlinben, Poroszország fővárosában is forradalom tör ki. A márciust megelőző időkben, Párizsban, és Itália-szerte már lángokban állnak bizonyos városok. A liberális reformellenzék Magyarország polgári átalakulását tűzi ki célul, és ennek a reformellenzéknek a vezető személyisége Kossuth Lajos, és gróf Batthyány Lajos, akik Pozsonyban vannak jó néhány ismertebb képviselővel, például Széchenyivel, Deákkal, Eötvös Józseffel. Megérkezik az európai forradalmak híre, és a pozsonyi képviselők egyértelműen úgy látják a helyzetet – konkrétan Kossuth Lajos – , hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Most talán el lehet érni azt, hogy Magyarország egy alkotmányos különállást kapjon Bécstől, a bécsi udvartól, a Habsburg dinasztiától. Március 15-én Pesten megindul egy nagy tömegtüntetés, a mi forradalmunk a márciusi ifjak vezetésével. Bécsben ott vannak Pozsonyból a küldöttek, viszik Kossuth Lajosnak a felirati javaslatát, amiből majd később kialakul az áprilisi törvényeknek nevezett – nyugodtan mondhatjuk – magyar alkotmány. Párhuzamosan futnak az események. Pesten van egy tömegtüntetés, Pozsonyban van az országgyűlés. Pozsonyból képviselők mennek a már forradalmasodott Bécsbe, hogy alkotmányos különállást tudjunk kiharcolni. Március 15-e azért is szimbolikus jelentőségű, és talán azért március 15-ét szoktuk leginkább megjegyezni a magyar forradalom egyfajta kezdetének, mert itt jelennek meg a magyar ’48-hoz, és általában véve a magyar nemzettudathoz kötődő szimbólumok.
– Mit jelentett ez a nap a magyarságnak?
– Március 15-én Pesten komoly tömeg hömpölyög az utcákon. Mind Pesten, mind Budán. Megjelenik a nemzeti színű trikolor, a kokárda, a Petőfi-féle Nemzeti Dal, a már március 14-én elkészült 12 pont, ami a liberális reformellenzék programjának egyféle egyszerűsített, zanzásított változata volt. Ezek nagyon felemelő érzést jelenthettek az összegyűlt tömegnek. Azt szoktam tanítani a gyerekeknek a gimnáziumban, hogy az egész 19. század közepe, és az egész 1848-as történet az érzelmekről szól. Ez az érzelmeknek a kora, a változásoknak a kora. Megváltoznak a társadalmi szerepkörök, megtörténik a jobbágyfelszabadítás millió problémával megtűzdelve. A romantika időszakában vagyunk. Megjelenik az a gondolat, amit valahol Napóleonhoz kötünk, hogy merjünk nagyok lenni. Napóleon egy korzikai családból születve bejárja a francia katonai ranglétrának gyakorlatilag a teljes sorát. Franciaország császára lesz. Magyarul elkezdődik az európai gondolkodásban a romantikához kötődve az a gondolat, hogy az ember, ha a benne rejlő energiát, képességeket, tehetséget a felszínre tudja lökni, akkor komoly pályát futhat be, és a nemzetének a javára válhat. Érzelmileg nagyon túlfűtött korban vagyunk.
– Ön is említette a jelképeket, köztük a kokárdát. Mit lehet ennek a történetéről tudni? Milyen jelentőséggel bír ez mind a mai napig?
– A kokárda valójában a francia forradalom alatt születik meg, a 18. század végén. A francia forradalom, amit nagy francia forradalomnak nevezünk, és hagyományosan 1789-hez kötjük a kitörését. Ez egy hatalmas nemzedéki élményt jelentett a 18-19. század fordulóján élő európai európai értelmiségnek, európai polgárságnak. Franciaország egyrészt, az 1789-el kezdődő francia forradalom, és ennek a számomra legalábbis a folytatásaként fölfogható napóleoni időszak az szinte mindenhol példaértékűvé válik. Amit a franciák csináltak, azt meg kell csinálni nekünk is. A németeknél is megszületnek a nemzeti színek és nálunk is. Ha a franciáknál van trikolor, akkor itt is legyen. 1848-ban az a fiatal értelmiség kör, akiket márciusi ifjaknak nevezünk így gondolkodott a fiatal Jókaitól, Petőfin át, Vajda Jánosig, vagy Vasvári Pálig, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Számukra teljesen egyértelmű volt, hogy ami nyugaton történt, azt nekünk is meg kell tennünk. Nekünk is ki kell tűzni a magyar nemzeti színeket, a magyar trikolort. Büszkének kell lennünk. Ez a nemzethez való tartozás, pontosabban nem is a nemzethez való tartozás, mert a magyar nemzettudat, a magyar nemzeti érzés az itt születik meg, 1848-ban. A hon szeretete. Sőt, talán nem túlzás azt állítani, hogy néha ez a honzeretet már honszerelembe megy át a 19. század végén. A magyarságot fejezi ki. Ami kötelező jellegű trend ’48-ban.
– Hogyan kapcsolódik ebben az időben a forradalomhoz Békéscsaba? Mik történtek ekkor a városba?
– Békés megyében először Szarvas községben értesülnek a pesti eseményekről. Békéscsabán március 19-én tudják meg két csabai lakostól, akik március 15-én Pesten jártak. Itt is – ahogy a korban nevezték – közlelkesedéssel elfogadták a 12 pontot. Tehát azonnal kinyilvánította Békéscsaba lakossága, hogy ők támogatják a pesti eseményeket, és csatlakoznak a márciusi ifjakhoz. Ez általában véve jellemző volt egész Békés megyére. Ami talán egy picit Békés megye szempontjából speciális, az az, hogy 1848 tavaszán és őszén itt a Dél-Alföldön komoly társadalmi feszültségek törnek ki. Kihirdetik itt is az áprilisi törvényeket, csatlakozunk a márciusi eseményekhez, márciusi forradalomhoz, de még kérdés a volt jobbágyoknak, és a volt földesuraknak az ellentéte, bizonyos földek hovatartozása. Hiszen állítólag a jobbágyfelszabadítás kellős közepén vagyunk, amit az áprilisi törvények kimondanak. Egyes legelőknek a hovatartozása komoly földfoglaló mozgalmakat alakít ki. Nemegyszer annyira feszült a helyzet Békés megyében, hogy az úgynevezett Országos Honvédelmi Bizottmánynak kormánybiztost kell kiküldenie a vidékre, hogy a hangadó, lázadozó, felkelésre buzdító szegény parasztságot jobb belátásra bírja. Tehát csatlakozunk a forradalomhoz, kihirdetik az áprilisi törvényeket. Ennek az elfogadása megtörténik. Békéscsabán ’48 júniusában lezajlik az országgyűlési képviselők választása, ugyanakkor itt súlyos társadalmi feszültségek vannak.
– Voltak-e esetleg a városból, vagy a megyéből olyan kiemelkedő személyek, akiknek közük volt a forradalomhoz?
– Hogyne. Rögtön megemlíteném, hogy 1848 márciusában, amikor megtörténik a 12 pont elfogadása, Omaszta Zsigmond, aki Békéscsaba képviselő-testületének az elnöke volt, az akkori megyeszékhelyen, Gyulán ott volt a március 22-én tartott népközgyűlésen. Omaszta Zsigmond volt az, aki például Nemzeti Dalt megzenésítette, és azt kérte a Gyulán összegyűlő Békés vármegyei képviselőktől, hogy ezt mindenki tanulja meg, és énekeljék el közösen. Omaszta Zsigmond mellett mindenképpen meg kell említenünk a Wenckheim családot. Wenckheim Béla a liberális reformellenzéknek jelentős képviselője volt. A családnak a neve fogalom, mind Békéscsabán, mind Békés megyében. Tehát leginkább a Wenckheim dinasztia az, ami talán ebből a szempontból az egyik legfontosabb.
– A nők szerepéről keveset hallani. Hogyan vettek részt a nők a szabadságharcban?
– Ez nagyon nehéz kérdés. Egy háborús időszakban, a legeslegnehezebb helyzetben a nők vannak. A férfiak a fronton vannak. Ha 1848-ban Békés megyéből kitekintünk, és országosan nézzük a katonai helyzetet, zajlanak a honvéd toborzások. A honvédség az 1848-ban megszülető reguláris hivatásos hadserege Magyarországnak. A honvédség mellett zajlanak a toborzások a nemzetőrségbe is. A nemzetőrség alapvetően rendfenntartó szervként működött '48-'49-ben. A nemzetőrség mellett különböző szabadcsapatok, különböző gerillacsapatok működtek. Több megyében, Békés megyében is népfelkelést hirdettek meg. Tehát ha férfiak elmennek, akkor a nőknek kell állni a sarat, a nőknek kell kitartani. A nőknek kell a gyerekeket nevelni. A nőknek kell valamilyen úton-módon a termelést biztosítani. Megvolt ez '48-'49-ben is, megvolt ez az első világháborúban és a második világháborúban is. Nagyon sok minden kiderül egy jelentős katonai konfliktus alatt a társadalmi szerepkörökről. Azt szoktuk mondani, leginkább az első világháború volt ebből a szempontból érdekes, az európai nőknek a helyzetében a legnagyobb változást az első világháború hozta, hiszen tömegesen a nők dolgoztak az üzemekben dolgoznak, akiknek a családot is rendezni kellett, mert a férfiak nem voltak otthon. Ez kicsiben már ’48-’49-ben megvolt – nagyon kell becsülnünk a nőket.
– Az 1848. március 15-ei események mit taníthatnak nekünk, 21. századi embereknek? Milyen tanulságokat vonhatunk le az akkor történt eseményekből?
– 170 év távlatából mit tudunk megfogalmazni? 1848. március 15-e, általában véve a forradalom és a szabadságharc egész története folyamatosan alakulgat. Azt szoktam mondani, hogy a történelemben én nem fogadom el nagyon sok esetben a posztmodern történetírás állításait. Vannak tények, kellenek, hogy legyenek tények, de nagyon fontosak a szavak. Tehát az, hogy hogyan kommunikáljuk, hogyan narráljuk a történelmet. Ami ma, 2018-ban a magyar társadalomnak, vagy konkrétan a saját hivatásomnál maradva gyerekek számára talán a legfontosabb: merjünk nagyok lenni. Merjünk nagyok lenni és picit legyünk romantikusak. A bennünk szunnyadó képességeket, akaraterőt, azt igenis felszínre kell lökni. Ebben nekünk hatalmas szerepünk van, tanároknak. Ki kell húzni, ki kell csalogatni a gyerekekben rejlő kíváncsiságot: az ott van. Némelyik gyereknél mélyebben van, valahonnan pedig könnyebben ki tudjuk csalogatni. Erre kell nekünk mindenféleképpen törekedni. Aztán, mint egy szobrászművész, alakítsa ki saját magát az a gyerek, az a diák.
