Svájci kutatók megnézik, hogyan érik a sajt Mozart és a Led Zeppelin zenéjére

2018. július 7. 12:11 | behir.hu

Svájci kutatók és művészeti főiskolások kipróbálják, hogyan érik a sajt különböző zenei műfajok hangjainak hatására – jelentették be a napokban.

Ementáli sajttömböket vesznek körül zenével, ezzel akarják befolyásolni az érésüket. A kísérletek ősszel kezdődnek Burgdorfban.

Egy-egy sajttömb más és más zenei hatás alatt érik majd, lesz, amelyik Mozart Varázsfuvoláját hallgatja, más hiphopot, elektronikus zenét, lesz, amelyik Led Zeppelin-számokat.

A Berni Művészeti Főiskola hallgatói és Beat Wampfler állatorvos és sajtkészítő dolgoznak együtt a kísérleten. Az utóbbi meggyőződése, hogy a zenének szerepe van az érlelésben.

Az emberek is reagálnak a dallamokra, az istállóban álló tehenek is, ez közismert. Még a növények is: egyes hangok hatására elpusztulnak, másokat hallva fejlődésnek indulnak – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Wampfler.

– Miért lenne ez más a baktériumok esetében? – érvelt az állatorvos.

A sajtfélék íze köztudottan a baktériumok számlájára írható, mivel ezek bontják a zsírsavakat. Wampfler így feltételezi, hogy a zene mellett érő sajtok íze is más lesz, elképzelhető azonban az is, hogy az állaguk is megváltozik.

A Muttenglück nevű félkemény sajt tömbjeit nyolc hónapon át fogják zene mellett érlelni. Lehetséges, hogy minden muzsika más hatást vált majd ki, a résztvevők sem tudják, milyet, ez majd a tavaszi kóstolónál derül ki.

A berni főiskola a Zürichi Alkalmazott Tudományok Főiskolájával is kapcsolatban áll, az ottani kutatók segítségével talán tudományosan is alátámaszthatják a különbségeket.

 

Forrás: sokszinuvidek.24.hu

 

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL