Súlyemelők, kosarasok, focisták: Ilyen volt a második Sporthétfő

2020. szeptember 8. 17:12 | Hidvégi Dávid

A második Sporthétfőt tartotta meg idén a megyeszékhely önkormányzata a Szent István téren. Ezúttal a súlyemelők, a kosárlabdázók és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia utánpótlás játékosai is megmutatták magukat több más sportág mellett.

A súlyemelés tipikus edzőtermi sportág, ám ezúttal a Szent István téren lökhettek és szakíthattak a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő Sportegyesület versenyzői. Bökfi János tréner elmondta: hétfő délutáni edzésüket mutatták be az érdeklődőknek.

– A sportágunknak az a jellegzetessége, hogy 12-15 évesen lehet elkezdeni. A kicsik nagyon érdeklődnek, mivel szeretnék kipróbálni a sportágat, de azt javaslom nekik, várjanak még pár évet. Remélem, hogy ebben az évben visszatérnek pédául azok, akik két évvel ezelőtt kipróbálták a súlyemelést, hiszen ők már jöhetnének edzeni – hangsúlyozta a tréner.

Békéscsabán egyre népszerűbb a kosárlabda, amelyet mi sem mutat jobban, mint az, hogy egyre több a klub igazolt utánpótlás játékosa.

– A karantén után nagyon jól jön az, hogy meg tudjuk magunkat mutatni, mert három-négy hónap szünet után sokan abbahagyták és elfelejtették a kosárlabdát. Szerencsére most, hogy elkezdődött az iskola – reméljük nagyon sokáig – szivárognak vissza a srácok. Most is elég sokan kijöttek kosarazni – fogalmazott Jancsika Árpád, a Békéscsabai KK vezetőedzője.

 

 

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia a kiemelt tehetségfejlesztő programban résztvevő játékosaival látogatott ki a Szent István térre. A nevelő egyesületnél ez egy új fajta koncepció, amelyben a 42 kiválasztott labdarúgó a csoportos edzések mellett heti kétszer plusz egy óra képzésben részesül.

– Körülbelül negyvenpercen keresztül technikai gyakorlatokkal melegítettünk be. Vannak labda nélküli gyakorlatok is azért, hogy meg ne sérüljenek a srácok. Egyébként olyan technikai feladatokat végeztünk, amelyeket ezen a területen is meg tudnak csinálni. A trükkökön keresztül az egyszerű, passzolós, fejelős gyakorlatokig mindent bemutattunk a Sporthétfőn – emelte ki Oláh Ferenc, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia edzője.

A programsorozat célja az, hogy az érdeklődők, elsősorban a gyerekek kipróbálják és megszeressék a sportágakat. Az idei utolsó Sporthétfő szeptember 14-én lesz a főtéren.

 

Galéria

További programok »

FEL