Sulipóló: Taroltak a Lencsési iskola diákjai

2018. május 18. 17:55 | Szendi Rita

Idén már tizenötödik alkalommal rendezték meg a Sulipóló elnevezésű rendezvénysorozat területi döntőjét Békéscsabán, az Árpád Fürdőben. A bajnokságot ez alkalommal három korosztályban hirdették meg Békés megye általános iskolái között.

 

Az idei megyei bajnokságra békéscsabai és gyulai iskolák neveztek, összesen hét intézményből. A Sulipóló szabályrendszere különbözik a mindenki által ismert vízilabdáétól, ezzel megkönnyítve az amatőr résztvevők játékát.

– Ugyan vannak úszni tudó és vízilabdázó, nálunk játszó gyerekek is a bajnokságban, akik szerepelnek az iskolai csapatokban, de olyanokra is gondolunk, akik nem kapcsolódnak szorosan a sportághoz. Rájuk is gondoltunk az egyszerűsített szabályokkal, tehát rövidebb a mérkőzés ideje, hogy jobban bírják, illetve ők akár két kézzel is szerezhetnek gólt – avatott be a részletekbe a Swietelsky-Békéscsaba vezetőedzője, Dr. Szilágyi Kristóf.

A megmérettetésen a Lencsési Általános Iskola csapatai meggyőző sikereket arattak, az intézmény mindhárom korcsoportban az első helyen végzett.

További programok »

FEL