Szeptember 23-ától két hétig zárva tart az Árpád Gyógy- és Strandfürdő!

2024. szeptember 18. 13:47 | Gulyás Gergő

Őszi átállási munkálatok kezdődnek szeptember 23-án, hétfőn, az Árpád Gyógy- és Strandfürdő területén. Amíg az előírt karbantartási munkálatok és a sátor felállítása tart, addig a fürdő zárva lesz. A tervek szerint október 5-én, szombaton, reggel 6 órakor nyitja ki újra kapuit a vendégek számára a fürdő.

Évente kétszer tart úgynevezett átállási időszakot a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő. Egy alkalommal a nyári hónapokra, egy alkalommal a téli időszakra kell előre felkészülniük a fürdőben dolgozóknak. Az eredeti tervek szerint az őszi átállás már ezen a héten elkezdődött volna, de a fürdő vezetése úgy döntött, hogy az időjárási előrejelzések alapján kitolja egy héttel a nyitvatartást. Így ezen a héten még igénybe lehet venni a fürdő szolgáltatásait, amelynek főként a törzsvendégek és az Erdélyből érkező turisták örülnek a legjobban.

Zsadon Endre, a fürdő vezetője türelmet kér a vendégektől az ezután következő közel kéthetes időszakra. A karbantartási munkálatok többnyire  nem látványosak, viszont kötelezően el kell végezniük azokat. A leglátványosabb elem ilyenkor a közel 3,5 tonnás, 60x30 méteres sátor felhúzása az uszoda fölé. Ezen felül ilyenkor takarítják a hőcserélőket és a tározókat, valamint mossák a vezetékeket. Ezekre azért van szükség, hogy a téli időszakban a hőcserélők teljes hatásfokkal működjenek, hiszen a termálvíz hőenergiáját használja a fürdő az épület fűtésére és a vizek temperálására is.

A munkálatokban részt vesznek az úszómesterek, a medenceőrök, illetve a sátor felállításában az úszó- és a vízilabda klub sportolói is segítenek. A burkolatok javítására és karbantartására pedig külső vállalkozókat is bevon a fürdő. Mondhatjuk tehát, hogy egy igazi csapatmunkáról van szó ilyenkor. A sátor felállítása után következik az uszoda teljeskörű kitakarítása, a medencék újrafeltöltése, valamint a vizek és a vegyszerszintek beállítása.

A békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő tehát várhatóan október 5-én, szombaton nyitja ki újra kapuit a nagyközönség előtt.

További programok »

Itthon

A város méltó emléket szeretne állítani Suhajda Szilárdnak

Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere a legutóbbi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a város szeretne méltó emléket állítani Suhajda Szilárdnak. A békéscsabai születésű hegymászó tavaly májusban tűnt el, a Mount Everest csúcsának közelében.
10:14
FEL