Sporttal és egy fiatal sportolóval folytatódott a Terefere

2018. február 10. 13:30 | Szabó Rita

Gregor László volt Művész Kávéház vendége a péntek esti Tereferén. Kadelka László jóvoltából kicsit közelebbről is megismerhették az  érdeklődők a hosszútávfutót a Békéscsabai Jókai Színház Művész Kávéházában.

A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club fiatal sportolója elárulta, nagyon örült a megkeresésnek, és megtisztelésnek érezte, hogy a Kállai-díjas Kadelka László vendégül látta a Tereferén.

Gregor László megjegyezte, hogy a 2017-es év bizony kicsit felemásra sikeredett számára, nem minden úgy történt, ahogyan azt eltervezte. Ennek ellenére mégis pozitívan értékelte az elmúlt esztendőt. Beszámolt arról is, hogy az év végén sérülést szenvedett, amely a 2018-as év elejére is hatással volt. Hozzátette: most már minden rendben van, és gőzerővel készül az előtte álló megmérettetésekre.

A beszélgetésen az érdeklődők megtudhatták, hogy Gregor László esetében az atlétika szeretete erősebb volt a kosárlabdáénál, továbbá azt is, hogyan ismerkedett meg a sportoló fiatalabb korában a hosszútávfutással.

Gregor László azt is elárulta, hogy a hétvégén Belgrádba készülnek egy nemzetközi mezei futóversenyre. Ezt követően a következő nagyobb állomás pedig az Európa-bajnokság lesz a hosszútávfutó életében, amennyiben tudja majd teljesíteni a szintet.

 

 

 

További programok »

Kultúra

Kiskalácsom… nagykalácsom – Jegyzet a Jézuskához

Ha énekelve ment végig a kedves olvasó a címen, akkor akarva-akaratlanul már befészkelte a tudatalattijába magát a karácsony és annak a szelleme. Esélyes, hogy ez jó! Amúgy is rohan mindenki, kapkodva próbálja utolérni magát az elmaradt teendők között. Legtöbbször sikertelenül, esetleg lélektelenül és hangulat nélkül.
2025. december 24. 10:06
FEL