Sportolóink a hírünket viszik a világban

2016. február 14. 10:52 | Mikóczy Erika

Az idei az olimpia éve. Ugyan még fél évet kell várnunk az augusztus 5-étől két héten át tartó ötkarikás játékokig, de a sportolók, sportvezetők és a sportszerető közönség már most is figyeli az ezzel kapcsolatos híreket. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) február elején tartott közgyűlést, ahol a riói olimpiai részvételről is szó volt. Békéscsabát a MOB-ban Hanó Miklós alpolgármester képviseli, aki röviden összefoglalta az ülésen történteket.

Mint megtudtuk, a közgyűlés előtt tettek fogadalmat az ifjúsági olimpiára utazó magyar csapat tagjai. Az emlékezetes pillanatok után tárgyalták a MOB idei költségvetését, amelyet egyhangúlag fogadtak el.

– Tájékoztatást kaptunk arról is, hogy eddig mintegy nyolcvan magyar sportoló szerzett indulási jogot a nyári játékokra, ez a szám persze a következő hetekben még tovább nőhet. A legtöbb kvótát eddig úszásban, atlétikában és kajak-kenuban szerezték meg a magyar sportolók. Büszkeséggel tölt el, hogy a Békéscsabai Atlétikai Club két versenyzője, Márton Anita és Baji Balázs is azok között van, akik már biztosan ott lesznek az olimpián – mondta Hanó Miklós, aki hozzátette, hogy a Riói, XXXI.  Nyári Olimpiai Játékokon több mint háromszáz versenyszámban mérheti össze erejét és felkészültségét a világ több mint tízezer sportolója.

Hanó Miklós megjegyezte, bízik abban, hogy – Baji Balázs és Márton Anita mellett – a hátralevő időszakban olimpiai kvótát szerezhet még más csabai sportoló is, hogy minél többen vigyék hírét Békéscsabának az olimpián is.

 

FEL