Sporthétfő – Három hétfőn a sporté a főszerep Békéscsabán, a Szent István téren

2020. szeptember 1. 06:46 | Hidvégi Dávid

Bár korábban úgy tűnhetett, idén nem lesz Sporthétfő, de úgy alakultak a körülmények, hogy a békéscsabai önkormányzat 2020-ban is megrendezheti az eseményt. A korábbi évekhez hasonlóan most is nagy volt az érdeklődés, így az egyesületek akár új tagokat is toborozhattak.

Békéscsaba önkormányzata 2014-ben rendezte meg első alkalommal a „Sporthétfő” elnevezésű programsorozatát. Azóta minden év nyarán megjelennek a város sportszervezetei a főtéren, minden évben lehetőség van a helyi sportágak megismerésére, kipróbálására.

Idén az első Sporthétfő augusztus 31-én, hétfőn volt, míg a másik kettő szeptember 7-én és szeptember 14-én lesz. A sportszervezetek a megjelölt napokon 16 órától 18 óra 30 percig várják a sportolni vágyókat.

 

 

A városvezetés arról tájékoztatott, ezek a napok jó alkalmat nyújtanak arra, hogy a sportágat, sportegyesületet kereső diákok és szüleik megismerjék a városban lévő lehetőségeket, egyeztessenek a klubok jelen lévő képviselőivel, edzőivel. A három nap alatt összesen 35 különböző sportágat képviselve a város 46 sportklubja lesz jelen a téren. A bemutatók mellett az elsődleges cél, hogy az érdeklődők kipróbálják a különböző sportágakat, mozgásformákat.

 

 

Ezen a hétfőn többek között bemutatkozott a BRSE idei kerete  is: a szurkolók aláírásokat kérhettek, fotózkodhattak a játékosokkal, akik még egy-egy labdamenetre is beálltak a klub utánpótlás sportolóihoz.

Az érdeklődők röplabdázhattak, focizhattak, kézilabdázhattak, görhokizhattak, teniszezhettek, vívhattak, megismerkedhettek a helyi vízilabda klubbal, a különböző harcművészetekkel, de még a lovaglást is kipróbálhatták. Az este egyik főprogramjaként a szarvasi Podani Milán tartott motorosbemutatót, aki tavaly a magyar bajnokságon második, míg European Street Freestyle Cup idényzáró fordulóján harmadik helyet ért el.

Az első napról készült részletes beszámolónkat a kedd esti híradónkban láthatják a 7.Tv-n.

 

Galéria

További programok »

FEL