Sötétbe borul a vár és a kastély szombaton este Gyulán

2022. március 25. 18:44 | behir.hu

Március 26-án rendezik meg idén a Föld órája akciót. A kezdeményezéshez – amelynek szervezői azt kérik, hogy 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljunk ki otthonukban minden elektronikus berendezést, és kapcsoljuk le a világítást – Gyula két emblematikus kiállítóhelye is csatlakozik.

Március 26-án ismét lesz WWF Föld órája. Az idei akcióról a WWF Magyarország közleményében – amely a szervezet honlapján olvasható – úgy fogalmaz: „a világ legnagyobb önkéntes akciója ezekben a nehéz időkben újabb pillanatot teremt a szolidaritásra, valamint arra, hogy vigyázzunk egymásra és közös otthonunkra, a Földre.” Mint írják: a koronavírus-járvány, majd a háború okozta félelem mellett sem szabad megfeledkeznünk a klímaváltozásról, arról, mit hagyunk hátra a jövő nemzedékeinek. 

A háború kapcsán előterébe került az energiafüggőség csökkentése, amely eddig rosszabb esetben alternatív gázimportban, jobb esetben a megújuló energiaforrások nagyobb arányú kihasználásában jelent meg leginkább a közbeszédben. Pedig a leghatékonyabb és legtisztább megoldás a fogyasztásunk csökkentése lenne – idézi a nyilatkozat Harmat Ádámot, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetőjét. 

A 2007-ben indult Föld órája kezdeményezéshez – amelyhez tavaly 190 ország csatlakozott – idén Gyula két legismertebb épülete, a Gyulai Vár és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont is kapcsolódik. A két emblematikus kiállítóhely március utolsó szombatján sötétben marad; a felhívással ellentétben azonban nem pusztán egy órára, hanem egész éjszakára kikapcsolva marad az épületek jól ismert világítása. 

A vár és a kastély munkatársai számára fontos a társadalmi szerepvállalás, emiatt rendszeresen kapcsolódnak hasonló kezdeményezésekhez: a gyermekjogi világnaphoz, a koraszülött világnaphoz, az autizmus világnapjához, a mellrák elleni küzdelem világnapjához, a kastély pedig több éve gyűjtőpontja a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciójának. 

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. 

További programok »

FEL