– Az ünnepségen Vas Maja és Simon Ábel, a 7. osztályosok, majd Cserenyecz Vanda és Ádám Dominik Noel, majd a 8. osztályosok nevében búcsúzott. Lipták Zsolt igazgatóhelyettes ünnepi beszéde után Huszár Györgyné, Sztrunga Mihályné és Varga Judit, az intézmény volt pedagógusai vették át a gyémánt diplomájukat – tudtuk meg Somogyi Zsolttól, az intézmény munkatársától.
Hozzáfűzte, mindenki, kicsi és nagy, ezt a napot várta; kézbe kerültek a bizonyítványok, eljött a megérdemelt pihenés, szabadság, a vakáció ideje. A legtöbb diák, tanár nyaralni megy, hegyet másznak, vízre szállnak, kertészkednek, pihennek, hogy szeptemberre feltöltődve jöjjenek vissza. Néhányan azonban, mint például az elballagó diákok vagy a nyugdíjba vonuló felnőttek már csak vendégként lépnek be az intézmény 75 éves ajtaján, melynek falai kedves emlékeket rejtenek az itt töltött, kinek 8, kinek 12 vagy akár 15 évéről.
Fotók: Petrovszki Péter
– Pecsenya Edit, az intézmény igazgatója, már 44 éve a második otthonának tekinti a Szlovák iskolát – tette hozzá. – Az intézmény falai közt tette le érettségi vizsgáját, majd az egyetemi évei után itt kezdte pedagógusi pályáját. Az intézmény vezetésére 28 évvel ezelőtt sikeresen pályázott, melyet a jelen tanévig töretlen lelkesedéssel, kitartó hűséggel és elhivatottsággal végzett.
Nyugdíjba vonulása alkalmából Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke búcsúztatta; meglepetésként „Sose búcsúzz el!” üzenettel fakadt dalra az intézmény minden diákja és dolgozója.
Végül Krajcsovicz Hanna 11. osztályos tanuló az alábbi megható gondolatokkal zárta az eseményt:
„Kedves Igazgatónő!
Vannak pillanatok, amikor a szavak nehezen jönnek, amikor a szívünk lép helyükbe. Nehéz búcsút venni attól, aki nem csupán az iskola vezetője volt, hanem a lelkét is adta érte, értünk. Ahogy végigsétálunk az iskola folyosóin, minden sarkon ott van a kéznyoma, a rendben, a nyugalomban, az együttműködésben. Az határozottsága, embersége mindig tapintható volt, nemcsak irányított, hanem vezetett. Nemcsak tanított, hanem nevelt, és ami talán a legfontosabb, hogy nemcsak hallgatott, hanem figyelt is.
Miközben az iskola élén állt, egy másik világot is megnyitott számunkra, a szlovák lélek világát. A szlovák népismeret a gyökereinkhez vezetett vissza bennünket. Ön megtanított minket nemcsak a múltat tisztelni, hanem érezni is. Az órák, amelyeken a történelmi tények megértetésen kívül néha mesélt a saját emlékeinek felelevenítése által, többet adtak, mint bármilyen tankönyv. Képes volt a múlt elfeledett porából kézzelfogható jelent alkotni. Ebben az elillanó pillanatokból álló világban, ahol a mindennapos tevékenységeknek a lényege nem más, mint a rohanás, az ön felfogása képes volt úgy megfogni a figyelmünket, hogyha csak egy kis ideig is, de lehetőségünk legyen megállni, és elgondolkozni, megtanulni kiélvezni az értékekkel teli pillanatokat.
Most, hogy búcsút kell vennünk, a szívünk egyszerre nehéz és hálával teli. Elengedjük Önt, de nem felejtjük. A hangját, a nevetését, értékrendjének közvetítését, tanítását, szeretetét, örökre itt marad velünk. Ön nemcsak igazgató volt, hanem jelenlét is. Hány generáció emlékeiben él majd tovább egy-egy óra, egy ünnepség, egy kedves pillantás, amiben benne volt az elfogadása? Hány diák, akinek útját segítette, ma már maga viszi tovább azt, amit tanárnőtől tanult, a méltóságot, a türelmet, az értékek iránti tiszteletet?
Kívánjuk, hogy az ön előtt álló idő most már magáról szóljon. Hogy legyenek napjai békések, színesek, és olyan gazdagok, mint az emlékeink, melyeket Önnek köszönhetünk. Ha valaha visszanéz majd, ne gondoljon a nehézségekre, az éjszakákra, amikor egy döntés terhe nyomta vállát, gondoljon inkább a nevetésére, a kollégák szeretetére, és arra a rengeteg szívre, amelyeket megérintett.
Köszönjük, hogy volt nekünk. Köszönjük, hogy velünk volt!”
Galéria
