Sok tábori programot átír a hőség, de az élmény nem marad el

2022. június 28. 18:32 | Vári Bianka

A tanév vége után kezdetét vette a napközis táborok időszaka. Egy európai uniós pályázatnak köszönhetően, Békéscsabán a Petőfi Utcai Általános Iskolában két héten át tartanak „Csodaszarvas” táborokat. A program a gyermekek számára térítésmentes. Ez alatt tematikus foglalkozásokon vehetnek részt, valamint a napi négyszeri étkezés is biztosított számukra.

Egy indulóval kezd minden napot a matrózok csoportja a Petőfi utcai iskolában. Az egész hetes programok csapatonként egy-egy tematikára épülnek. Ezen a héten két csoport működik, harminc fővel.

– Az egyik a család, a másik pedig egészséghajó csoport. Múlt héten hat csoport, 90 gyerkőc volt az iskolában, nagyon jól érezték magukat, és remélem, hogy mi is nagyon pozitívan fogjuk zárni a hetet - mondta az egyik táborvezető, Kurucz-Papp Ildikó.

Hozzátette: ezen a héten a foglalkozásokkal az egészséges életmódra helyezik a hangsúlyt, emellett pedig az újrahasznosítás is szerepet kap. Az egyik nap például műanyag palackokból készítenek majd virágtartót, de eddig is színes feladatokat kaptak.

– Volt egy fehér terítő, arra rajzoltunk egy hajót, ráírtuk, hogy első hajósok, és csináltunk lemenő napot, meg csináltunk vizet - magyarázta az egyik kislány.

A legmelegebb órákban azonban vízi pisztolyokkal- és bombákkal hűtik magukat a gyerekek. A programokat bár jó előre megtervezték a pedagógusok, a forróság miatt végül egy kicsit átalakították azokat - erről már egy másik pedagógus beszélt.

– Ezért is van most vízi csata a két tábor között, de csak úgy egyénileg is folyik. Filmezünk, ma délelőtt mi a piacra is kimentünk az elsős gyerekekkel, ismerkedtünk a zöldségekkel, gyümölcsökkel, virágokkal. Játszótérre megyünk reggel, amíg megengedhetjük az idő miatt, és holnap pedig egy névnapot fogunk ünnepelni, és az egyik kedves apuka elhívott minket gofrit enni, úgyhogy ilyen szuper program is alakult - mondta Davies Ibolya.

A gyerekek is lelkesen számoltak be az elmúlt két nap élményeiről:

– Az volt a legviccesebb, hogy néztünk most a Reszkessetek betörőket, és az a film nagyon jó volt, és az tetszett nekem eddig a legjobban - mondta lelkesen az egyik résztvevő.

– Tegnap elmentünk a Lencsési iskolába, megnéztünk egy előadást. Nagyon jól éreztük magunkat, és ma most vízi pisztolyozunk - számolt be egy másik.

A szervezők minden napra tartogatnak valamilyen meglepetést, és elárulták, hogy legközelebb egy különös vendég érkezik majd az iskolába.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL