Elindultak a napközis táborok Békéscsabán

2020. július 10. 16:18 | Gyemendi Réka

Az önkormányzat öt héten keresztül szervez napközis táborokat Békéscsabán ebben az évben. A szervezők színes programkínálattal várják az általános iskolás korú gyermekeket a Lencsési-, valamint az Erzsébethelyi Általános Iskolában.

A tábor öt hete alatt a gyerekek játszóházban, kézműves- és sportfoglalkozásokon vehetnek részt, de a táborvezetők kutyaterápiás foglalkozást is szerveznek. Kajtor Edit táborvezető kiemelte, hogy ha lehetőségük van, szeretnék elvinni a gyermekeket moziba is. 

– A szülőknek lehetőségük van arra, hogy akár egy hétre fizessék be a gyermeküket, akár 2-3 napra. A gyerekek reggel fél nyolctól délután fél ötig vehetik igénybe a tábort, mi pedig igyekszünk nagyon színes elfoglaltságot kínálni nekik – fogalmazott a táborvezető, aki megköszönte a város önkormányzatának, Szarvas Péter polgármesternek, valamit a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központnak a tábor üzemeltetését.

 

– Családbarát intézkedésnek nevezhető a napközis táborok megszervezése, hiszen ez nem kötelező feladata az önkormányzatnak – fogalmazott Szarvas Péter. A város polgármestere elmondta: ahogy az elmúlt években, úgy idén is nagy igény mutatkozott a táborokra a szülők részéről.

– Több, mint gyermekmegőrző a nyári napközis tábor, hiszen sportfoglalkozásokat, vetélkedőket, kézműves foglalkozásokat tartanak a tanárok. Az étkezés napi háromszori, a Gyermekélelmezési Intézmény biztosítja az ebédet, a tízórait és az uzsonnát. A tábor a 6-12 év közötti általános iskolásoknak szól – ismertette a városvezető.

 

 

Szarvas Péter hozzátette, hogy a gyermeklétszám a korábbi évekhez hasonlóan alakult, mindkét intézményben 100-110 gyermek táborozik, tanári felügyelet mellett.

 

 

További programok »

FEL