Gulyás Gergely: Sikeresen védekezett Magyarország

2020. június 4. 10:42 | behir.hu

A kormányülésen hozott döntésekről csütörtökön délelőtt Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartott tájékoztatót.

 
Múzeumot hoznak létre a Citadellán

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tájékoztató elején megemlékezett a „A magyar nemzet az egyetlen, amely egy elvégzett gyilkossági kísérlet után életben maradt. Gondolunk azokra, akiknek az elmúlt évszázadban a hazájukért mutatott hűség miatt kellett áldozatot hozni. 100 évvel ezelőtt kényszerült Magyarország arra, hogy a trianoni békediktátumot aláírja, és ennek következtében az ország elvesztette területeinek kétharmadát és minden harmadik magyar a határon túlra került “anélkül, hogy elköltözött volna” – mondta. Hozzátette, országszerte lesznek emlékezések.

A kormány arról is döntött, hogy a Citadellán a magyar szabadság múzeuma jöjjön létre. Mint elmondta, ez reményeik szerint nemcsak a régóta romos épület megújítását teszi lehetővé, nemcsak egy méltó, a magyar szabadságküzdelmekre és megmaradásra emlékező múzeum létesítését jelenti, hanem a teljes megújítását a Gellért-hegynek. Az ezzel kapcsolatos kormányhatározat nemsokára megjelenik a Magyar Közlönyben.

Közölte, csatlakoznak Schmidt Mária kormánybiztos felhívásához, és arra kérnek mindenkit, hogy tegyenek ki egy képet egy számukra kedves területről, ahol magyarok élnek bárhol a világon.

 
Megszűnik a rendeleti törvényalkotás

Járványügyi helyzetről is tárgyalt a kormány. Mint mondták, Magyarország eredményesebben védekezett, mint bármelyik állam Nyugat-Európában. A veszélyhelyzet megszüntetése után, a járványügyi készültségben az operatív törzs továbbra is működni fog.

A legfontosabb változás, hogy rendeleti törvényalkotás a rendkívüli jogrend végével megszűnik. Az országgyűlésnek arról is dönteni kell, hogy a meghozott rendeletek közül, mi az, amit fenn kíván tartani és mi az, amit nem. „Reméljük, hogy hamarosan visszazökken minden a normális kerékvágásban” – mondta Gulyás Gergely. A járványügyi készültség fenntartása fontos és indokolt, tette hozzá.

A kormány a veszélyhelyzetben 590 milliárd forintot költött. Azokat az eszközöket, amelyeket sikerült beszerezni, egy esetleges második hullámnál is rendelkezésre állnak. A védelmi intézkedéseket – maszkviselés, másfél méteres védőtávolság – a továbbiakban is szem előtt kell tartani. 

Az élet mellett a gazdaság megvédése is fontos. A gazdaságn újraindulásáért a munkahelyek megvédése a cél, és új munkahelyek teremtése a járvány következtében megszűntek helyett. Ehhez segítség a hitelmoratórium is, ami elsősorban a kisvállalkozóknak segített.

 

Nyithatnak a mozik, színházak

A rendezvényekre vonatkozó korlátozások fennmaradnak, de a színházak, mozik és fürdők a veszélyhelyzet megszüntetésével megnyithatnak. A védett vásárlási idősáv az idősek számára továbbra is fennmarad. Az autós koncerteket azonnali hatállyal engedélyezik.

 

Adócsökkentések segítik a gazdaság talpra állását

A szociális hozzájárulási adó csökkenésével jelentősen egyszerűsödik az EKHO is, valamint a kisvállalati adó kulcsa is csökken. A cégek akár teljes nyereségüket társasági adómentesen félretehetik egy négy éven belül megvalósuló beruházásra. A járványhelyzetben eddig 1 144 125 magyar álláshely megvédésében segített a kormány – mondta a miniszter.

A gazdaság nagyon megszenvedte a járványügyi válsághelyzetet, de jó reményeink vannak, hogy az európai gazdaságok közül az egyik legstabilabb eredményt tudjuk produkálni.

 

A nemzeti konzultáción mindenki kifejtheti az álláspontját

A szakemberek szerint a vírusnak lesz második hulláma, ezért is fontos, hogy kikérjük az állampolgárok véleményét. Az elmúlt két hónap intézkedéseiről fejthetik ki álláspontjukat, és azt, hogy milyen irányt jelöljön ki a kormány a védekezésben és a gazdaság újraindításában – hangzott el a tájékoztatón.

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL