Sikeres vizsgát tettek az ápoló tanulók

2018. június 5. 08:59 | behir.hu

Izgalmas napokon vannak túl a Gyulai Szakképzési Centrum 15. évfolyamos ápoló hallgatói, hiszen tudásukról adtak számot a záróvizsgákon. Az Orosházi Kórház oktatói és gyakorlatvezetői vettek részt a felkészítésben, az intézmény tanulószerződéssel segítette a hallgatók képzését.

Június 1-jén harminc frissen végzett ápoló vehette át képesítő bizonyítványát.

– A végzett hallgatók döntő többsége már az Orosházi Kórház dolgozója. Az intézmény a szakdolgozói utánpótlást kívánja elősegíteni azzal, hogy a GYSZC orosházi székhelyű Kossuth Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma vezetésével karöltve biztosítja a feltételeket a képzés lebonyolításához. A frissen végzett kollégáknak szívből gratulálunk! Munkájukra nagy szüksége van az egészségügynek – fogalmazott Greksza Lászlóné ápolási igazgató.

 

 

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL