A magyar kormány 2017-ben hozta létre a Csoóri Sándor Alapot azzal a céllal, hogy megerősítse a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli, magyar népművészettel foglalkozó közösségeket szakmai munkájukban. A rendezvénysorozat egyik kiemelt helyszíne idén Békéscsaba, a megnyitón már több száz néptáncos vett részt a Kossuth téren.
Csasztvan András, a Csoóri Sándor Alap bizottsági tagja a köszöntőjében kiemelte, a fesztiválon a program eddigi eredményeit kívánják bemutatni, a szélesebb közönség számára is ismertté téve a közösségekre gyakorolt jótékony hatását.

– A másik célja pedig, hogy megmutassuk azt, hogy a népművészet nem csupán örökség, hanem élő, lüktető, megtartó közösségi élmény is egyben. Én nagyon örülök annak, hogy itt Békéscsabán is őrzik a hagyományokat, és jó látni, hogy ennyi néptáncegyüttes van jelen nemcsak a városban, hanem a vármegyében is – tette hozzá a bizottsági tag.
Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének elnöke elmondta, hogy a Csoóri Sándor Program a népművészeti ágak legjelentősebb támogatási formája szerte a Kárpát-medencében.

– A népművészet szívét és lelkét igyekszünk bemutatni. Olyan sok népművészeti ág van, amely érdemes arra, hogy ne merüljön feledésbe. Az ilyen rendezvényekkel tudjuk felhívni a figyelmet ezekre a közös kincseinkre, mint például a néptáncra – fejtette ki az elnök.
A nyitó események és a köszöntők után kézműves mesterségbemutatók, műhelyfoglalkozások, néptánc, népzenei gálaműsor várja az érdeklődőket, végül minden helyszínen táncház zárja az egész napos programot. Békéscsabán a Szent István téren lehet találkozni a néptáncegyesületekkel.