San Francisco, London és Budapest után Békéscsabára érkezett a TEDx

2019. február 17. 15:12 | Horváth Szabolcs

A független, helyi közösségek hozzák létre azokat a programokat, melyeken a különböző szereplők arra inspirálják az érdeklődőket, hogy életük, jövőjük, a térség helyzete pozitív irányba változzon. A február 16-i, első békéscsabai rendezvény középpontjában is ez a gondolat állt.

 

 

Tóth Miklós, a TEDx Békéscsaba alapító tagja kérdésünkre arról tájékoztatott, hogy az idei alkalom témája az életminőség: mi az, ami elégedetté teszi az embereket, teljessé teszi életüket? Mint mondta, a rendezvényen pályázat útján vehettek részt a kiállítók, illetve 13 előadót hívtak meg, akik a művészeteken, tudományon, személyes élettörténeteken keresztül beszéltek a témáról.

Az alapító tag megjegyezte: az ilyen rendezvények lényeges eleme, hogy összefüggéseket keressenek, megmutassák a kapcsolódási pontokat, így kínálva olyan perspektívát az érdeklődőknek, amely új szemléletet hozhat számukra. Tóth Miklós rámutatott arra is, hogy céljuk azoknak az embereknek az összeismertetése, akik pozitív életszemlélettel, kreativitással, nyitottsággal viseltetnek a világ iránt, így akár a későbbiekben kapcsolódási pontok, közös projektek is születhetnek.

A félnapos alkalmon az előadók az egyéni problémamegoldásra fektették a hangsúlyt, köztük a táplálkozásra és testmozgás fontosságára, majd tágítva a kört rávilágítottak arra, hogy döntéseink hogyan befolyásolják környezetünket. Az alapító tag hozzátette: a cél az, hogy ne csak évente egy konferenciát tartsanak, hanem év közben, rendszeresen is találkozzanak és folytathassák az itt elindult folyamatot.

 

H.Sz., V.D.

További programok »

Itthon

Kiváló minőség, letört árak: felemás szezont zártak a viharsarki dinnyetermelők

Békés megye továbbra is a hazai dinnyetermesztés fellegvára, hiszen a kiváló mézédes hazai görögdinnye legalább egyharmada az itteni gazdák keze alatt terem meg. Bár az időjárás kedvezett a minőségnek, a 2026-os esztendő az áruházláncok árletörési hulláma miatt mégsem nevezhető sikeresnek a termelők szempontjából.
2026. szeptember 21. 16:00
FEL