Sakkpalota vitézei bevették a Budai Várat

2015. november 11. 07:39 | Mikóczy Erika

Az Evangélikus iskola diákjai műsorral is készültek a Világsakkfesztiválra, s hogy még mivel töltötték ott az idejüket, arról Bordás Andrea tanító Sakkpalota oktató írását olvashatják:

 

Iskolánkban az elmúlt tanévben vezettük be ezt a komplex oktatási programot, ami a gyerekek körében az első perctől kezdve nagy sikert aratott, hiszen az ismereteket egy egészen új módon sajátítják el, emellett pedig remekül megtanulnak sakkozni is.

A nálunk folyó munkáról Polgár Judit elismeréssel nyilatkozott, és kis csapatunkat felkérték, hogy tartsunk egy bemutatót a Világsakkfesztiválon.

13 tanulóval kezdtük meg a felkészülést szeptember elején, és az egy hónapnyi próbafolyamat végén készen álltunk produkciónk bemutatására: a Rap Sakk elkészült.

Műsorunk egy pici szeletet mutatott meg abból a tudásból, amelyre az elmúlt tanévben szert tettünk. Mindezt rap zenére, mozogva, táncolva, mosolygósan, vidáman, jókedvűen, a fellépés minden pillanatát élvezve.

Színpadi produkciónk nagy sikert aratott, tanulóink vastaps kíséretében vonulhattak le a színpadról, melynek széléről Polgár Judit és Seszták Miklós miniszter úr figyelte műsorunkat.

A nap hátralévő része már a felhőtlen szórakozásé volt. Sakkos játékok egész sora a Sakkpalota sétányon, ahol az összegyűjtött tallérokat ajándékokra válthatták a gyerekek. A mieink igen szorgalmasak voltak, hiszen szatyornyi ajándékkal térhettek haza mindannyian.

Interaktív sakkdalt írhattak Hajós Andrással, marcipán sakktáblát készíthettek figurákkal, volt sakkverseny, több szimultán, kézműves helyszínek, Samsung Smart digitális sakkoktató program, sakklépcső vetélkedő, sakktanulás Polgár Zsófival, és persze sok-sok sakktábla, melyekhez bárki leülhetett egy-egy partira.

Délután került megrendezésre a Highlander Kupa, melynek egyik résztvevője a kilencszeres sakk Oscar-díjas élő legenda, Anatolij Karpov volt. Minden sakkot szerető ember számára nagy élmény volt az ő játékát karnyújtásnyi közelségből figyelni.

A programot egy közös tortázással zárták a Polgár lányok, ekkor volt lehetőségünk néhány közös fotót készíteni Judittal.

Eseménydús, szép napnak voltunk a részesei, életre szóló élményekkel gazdagodtunk. A munkát pedig folytatjuk tovább, hiszen a mi közös jelszavunkat már az elsős Sakkpalota lakói is tanulgatják:

„Aki végigmegy és sose adja fel,/ az kap majd koronát./ Aki hűséges és szabályosan küzd,/ arra ott fent jutalom vár.” (Pintér Béla)

Bordás Andrea
tanító
Sakkpalota oktató

 

FEL