Sakk karácsony Békéscsabán

2019. december 30. 17:36 | D. Nagy Bence

Évzáró eseményét rendezte meg a Csaba Honvéd Kulturális Egyesület Sakk szakosztálya. A versenyen a legkülönbözőbb korosztályok képviseltették magukat.

A versenyzők a korosztályok alapján felosztott „A” és „B” szekcióban mérték össze tudásukat. A felnőtt korosztály kilenc, az ifjúsági és serdülő játékosok hétfordulós rapid versenyen vettek részt. A „B” szekcióban a 2001 és 2006 között, illetve a 2006 után születettek vehettek részt.

A Sakk Karácsonyra hatodik éve gyűlnek össze a megyei versenyzők. Az idei esemény, amely egyben az utolsó is, rekordszámú érdeklődőt vonzott: összesen 45 versenyző jelentkezett a megmérettetésre. Közülük olyan is akadt, aki 2012-es születésű, de a legfiatalabbak soraiban is feltűntek rutinos versenyzők. Petró József, a Békés Megyei Sakkszövetség elnöke elmondta, hogy a megye fiatal sakkozói a diákolimpiákon évek óta eredményesen vesznek részt. „Hamarosan megszűnik a csabai sakk szakosztály, de az NB-s csapatok, akik a békési, az orosházi vagy a gyulai egyesületben sportolnak, továbbra is versenyeznek” – tette hozzá az elnök.


A több etapos verseny végeredménye a következőképpen alakult:

Felnőtt korosztály:

1. Balog Imre (Kőbánya SC)
2. Samu Gábor (Békési TE)
3. Tamás Kornél (Gyulai SE)
4. Bíró István (Orosházi SE)
5. Dr. Gosztolya Ferenc (Békése TE)
6. Kunos Zoltán (Orosházi SE)

 

Ifjúsági korosztály (2001-2006):

1. Veszkó Szabolcs

 

Serdülő korosztály (2006 után):

1. Kovács Gergő Patrik

További programok »

FEL