Lasse Lassen elsősorban az 1950-es és '60-as éveket érintette az előadásában, azon belül is az Amerikai Egyesült Államokban történéseit. Mint mondta: a magyar és a kubai menekültek helyzete első ránézésre eltérhet egymástól, azonban vannak közös pontok a két nép menekülése között.

– Azért is releváns ez a téma, mert a bevándorláspolitika örökzöld téma. Emellett a legutóbbi magyar választási kampányban is jelentős szerepet játszott az Amerikai Egyesült Államok. Éppen ezért úgy gondolom, hogy vannak fontos, közös pontok, ilyen a hidegháborús múlt és örökség is – fűzte hozzá a történész.
Mittag Mónika, az MCC békéscsabai képviseletének vezetője elmondta, nagyon fontosnak tartják, hogy neves előadók érkezzenek a városba, akár külföldről is, és olyan témákról beszéljenek, amelyek közvetve vagy közvetetten, de érintik Magyarországot és a magyar embereket.

– Az MCC folyamatosan hív külföldi előadókat a budapesti és vidéki központokba, továbbá a diákjaink számára is elérhetők ezek az előadók, akik rendszeresen megfordulnak az MCC-nél. A Magyar-Német Intézettel szoros kapcsolatot ápolunk, ezért látogatott el hozzánk most a Würzburgi Egyetem professzora – tette hozzá a képviselet-vezető.
Az érdeklődők először egy prezentációt hallgattak meg az előadótól, majd egy kerekasztal beszélgetésen a kérdéseiket is megfogalmazhatták a történész felé.