Az MCC békéscsabai képviseletének vezetője elmondta, nagyon fontos témát tűztek napirendre, hiszen a klímaváltozás szélsőségei leginkább az agráriumban érzékelhetőek.
– Az előadás címe is mutatja, hogy ez egy olyan aktuális téma, amely mindenkit érint. A Klímakutató Intézet két munkatársát hívtuk meg, hogy beszéljenek nekünk arról, hogyan hat a klímaváltozás a mezőgazdaságra és a mindennapi életünkre – ismertette Mittag Mónika.
Dr. Kovács Erik kiemelte, a magyarországi agrárium a klímaváltozás tekintetében az egyik leginkább kitett ország Európában. A pódiumbeszélgetés során a vendégek válaszokat kaphattak többek között arra, hogyan változik a magyarországi növénytermesztés, milyen kihívásokra kell készülnie a szakembereknek, illetve milyen válaszok adhatóak a változásokra.
– A klímaváltozás miatt átalakul az egész magyarországi mezőgazdaság, új növényfajok jelennek meg, régiek fognak teljesen eltűnni, emellett pedig új gyakorlatok fognak megjelenni. A magyar mezőgazdaság is a nemzetközi trendekhez fog alkalmazkodni: már nemcsak a szántóföldi földművelés lesz csak a jellemző, hanem bemegyünk a vertikális mezőgazdaságba is, azaz bemegyünk majd az épületekbe is, ahogy mondjuk Szingapúrban vagy Japánban is van. Ez a jövő mezőgazdasága – fejtette ki az intézet vezető kutatója.
Az előadás során a kutatók a gabonafélék mellett kitértek a szőlő- és déligyümölcstermesztés változásaira is, amelyből megtudtuk, hogy Közép-Európa legnagyobb kivitermesztője ma már Magyarország. Az esemény beszélgetéssel zárult, ahol a vendégek is feltehették kérdéseiket.