Rövidesen befejeződik a gyulai rendelőintézet felújítása

2023. március 10. 14:10 | behir.hu

Hamarosan elkészül a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Rendelőintézetének felújítása. A kivitelezők befejezték az elektromos hálózat korszerűsítését. Az épület elektromos hálózata teljes cserére szorult. Az elektromos hálózat korszerűsítése kiterjedt az energiatakarékosság megvalósítására is, ezért energiatakarékos LED-es fényforrások kerültek felszerelésre.

Az épület biztonságos üzemeltetését veszélyeztető, a lapos tetős szerkezetből adódó beázások kiküszöbölésének érdekében az épület tetőszerkezetének szigetelésére is sor került, ami magában foglalta a víz-, és hőszigetelést és a csapadékvíz elvezetés biztosítását is. A korszerűsítés keretében a vízvezeték hálózat cseréje mellett az épület közforgalmú vizesblokkjainak szaniterei és pipere tárgyai megújultak, és elektromos kézszárítók kerültek felszerelésre.

A felújítás tisztasági festéssel fejeződik be és várhatóan ez év második negyedévében a járó beteg szakrendelés visszaköltözik az épületbe. Az intézmény menedzsmentje helyszíni bejáráson tekintette meg az épületet, illetve a befejező munkálatokat. Dr. Becsei László a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa elmondta, hogy az elmúlt hónapokban a korszerűsítési munkálatok a terveknek megfelelő ütemben zajlottak. A kivitelezők és az intézmény szakági munkatársai hétről hétre kooperációs megbeszéléseket tartottak, ahol az aktuálisan felmerült kérdésekre megoldást találtak és együttműködve mindent megtettek a műszaki biztonság megvalósulása és a pályázati célok elérése érdekében. A bejárás során a felújított vizes blokkok és a beépített szaniterek már beépítésre kerültek és megkezdődött a takarítás, valamint a visszaköltözés előkészítése. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. Néhány héten belül a betegek a felújított épületben vehetik igénybe a szakellátást, ahol a projekt keretében beszerzett korszerű orvostechnikai eszközökkel végzik munkatársaink a járóbetegek szakellátását.

A projektről bővebb információt a www.bmkk.eu oldalon olvashatnak.

Forrás: Békés Megyei Központi Kórház

További programok »

FEL