Röplabda: újra pályán a csabai utánpótlás

2021. január 22. 18:51 | Papp Ádám Sándor

A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének döntése értelmében január 16-ától újra indítják a pandémia miatt szüneteltetett utánpótlás-bajnokságokat. Múlt hétvégén még csak három mérkőzést játszottak le, most pedig két nap alatt 140 találkozót rendeznek meg különböző korosztályokban.

Hektikus évet tudhat maga mögött a hazai röplabdázás utánpótlása. Tavaly márciusban félbeszakították a bajnokságokat, edzéseket sem lehetett tartani egészen nyárig. Ősszel ismét versenyezhettek a gyerekek, de november közepétől szüneteltek a megmérettetések.

– Sajnos november végén játszottunk utoljára, azóta alapoztunk és egyes elemeket gyakoroltunk. Már nagyon várjuk, hogy a bajnokság újra induljon végre – fogalmazott Fekete Ramóna, a BRSE U15-ös csapatának játékosa.

A Magyar Röplabda Szövetség döntése értelmében január közepétől újraindulhatnak a korosztályos bajnokságok.

– A Magyar Röplabda Szövetség Utánpótlás Bizottsága elkészítette a folytatáshoz szükséges forgatókönyvet, amely úgy néz ki, hogy az alapszakaszt, a fél- és háromnegyed-házas alapszakasz meccseket kiegyenlítve, minden bajnoki korosztályban egyformára hozta. A januári hétvégéken nagyjából kiegyenlítődik az összes bajnoki rendszer alapszakasza. Ez nem lesz egy teljes első kör, de itt húzunk majd egy vonalat – ismertette Nagy Attila.

Az utánpótlás-vezetőedző hozzátette, hogy februártól az alapszakasz 2. köre következik, közép- és elődöntőkkel folytatódnak a bajnokságok. A BRSE utánpótlásában van olyan csapat, amely közel egy éve nem versenyezhetett a koronavírus-járvány miatt.

– Nagyon örülünk, hogy folytatódik a bajnokság. Van olyan csapatom, amely már március óta nem játszott mérkőzést. Alig várjuk, hogy megmérettessük magunkat újra – ezt már Pelle Míra utánpótlás edző mondta.

Szombaton és vasárnap ismét benépesül a Békéscsabai Röplabda Akadémia munkacsarnoka, hiszen több mérkőzést rendeznek a Viharsarokban. Többek között a BRSE U17-es csapata a Vasas SC gárdáját fogadja szombaton 11 órától.

FEL