Röplabda: Megtört a jég – a BRSE egyenlített az elődöntőben

A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE először ebben az idényben legyőzte a Fatum Nyíregyházát! Paul Bogdan csapata 3-0-ra verte a szabolcsi csapatot, így kiegyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. Az elődöntő harmadik mérkőzését csütörtökön rendezik, Nyíregyházán.

 

 

A Nyíregyháza hat nappal ezelőtt 3-0-s diadalt aratott és hatodszor verte meg a most futó idényben csabai riválisát. Molcsányi Ritáék arra készültek, hogy megtörik ezt a sorozatot, mert különben nehéz helyzetbe kerültek volna az elődöntőben. A hazaiaknál továbbra is hosszú volt a maródiak listája: Sanja Gommans, Pekárik Eszter és Szedmák Réka is csak szurkolhatott a többiek sikeréért.

Az első játszma fordulatos csatát hozott, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Hollósy László, a vendégek mestere két időkéréssel is frissítette csapatát, így a két gárda fej-fej mellett érkezett a hajrához. Itt már nem adott esélyt a BRSE: Nikoleta Perovic vezérletével a házigazda szerzett előnyt (25-21).

A hazaiak villámrajtot vettek a második felvonás elején (3-0). A címvédő azonban hibákkal segítette az ellenfelet a zárkózásban, így gyorsan egyenlő volt az állás. A csabai gárda ezúttal a centertámadásokkal is jól operált, míg a Nyíregyháza pedig nem tudott olyan hatékony blokkmunkát felmutatni, mint az első összecsapáson. A hazai rohamot a szabolcsiak időkérései sem fékezték meg: a BRSE egy 9-2-es sorozattal tekintélyes előnyt épített ki a hajrá előtt (21-13). Ezt követően jött egy kisebb hullámvölgy a hazaiak játékában, a Fatum pedig négy szettlabdát is hárított. A fordításra azonban nem volt esély: Bodnár Dorottya tett pontot a játszma végére (25-22).

Az első bajnoki elsőségét éppen öt évvel ezelőtt ünneplő BRSE a harmadik játékrészben sem engedte ki a kezéből az irányítást. Minden kritikus pillanatban akadt olyan játékos, aki átsegítette a társakat a nehéz időszakon. A szett közepén Paul Bogdan időkérése is jót tett, majd a mérkőzés leglátványosabb labdamenete is csabai örömünneppel ért véget (20-16). A szabolcsi együttesnek ezt követően már nem maradt ereje arra, hogy meghosszabbítsa az elődöntő második összecsapását. A találkozót végül a 22 pontig jutó Nikoleta Perovic zárta le, így a BRSE bő másfél órás csata után 3-0-s sikert aratott (25-18).

A csabai csapat így kiegyenlített az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. Az elődöntő harmadik mérkőzését csütörtökön, 20 órától, Nyíregyházán rendezik.

A szombati csata legjobb pillanatait a hétfőn 20.20-tól startoló Kezdőkörben is láthatják, míg a teljes mérkőzést kedden 21 órától mutatjuk meg a 7.Tv-n!

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,