Röplabda: már a Final Four a tét

Ma este a fővárosban Közép Európai Liga mérkőzésen csap össze a Linamar–Békéscsabai Röplabda SE bajnoki címvédő alakulata és a Vasas Óbuda, majd szerdán a Kalcit Ljubljana lesz a viharsarkiak ellenfele. Nehéz, izgalmas meccs várható.

Ma este a fővárosban Közép Európai Liga mérkőzésen csap össze a Linamar–Békéscsabai Röplabda SE bajnoki címvédő alakulata és a Vasas Óbuda, majd szerdán a Kalcit Ljubljana lesz a viharsarkiak ellenfele. Nehéz, izgalmas meccs várható.
A sorozatban veretlen csabaiaknak év eleji célkitűzése a négyes döntő elérése volt. Ez most elérhető közelségbe került, hiszen az utolsó előtti tornán már biztosíthatja helyét a BRSE a legjobb négy között. A csabaiak egy sikeres hétvégével hangoltak, hiszen Jászberényben az első döcögősebb szett után simán nyertek. Gödöllőn pedig szinte,,átgázoltak” ellenfelükön, így erőtől és önbizalomtól duzzadva várják a MEVZA Cup mérkőzéseket. Az ellenfeleket tekintve úgy tűnik, a legnehezebb torna jön, hiszen a piros-kékek erejét nem kell bemutatni. Ráadásul a hazatérő válogatott center, Nagy Eszter is bevethető már náluk, míg a Bajnokok Ligájában edződő szlovén ellenfél az egyik legerősebb csapat a kiírásban. Így bizonyára hatalmas csata várható mindkét találkozón.
– Nagyon jó magyar bajnoki meccsekkel készültünk a Vasas és a Ljubljana ellen. Mind a Jászberény, mind a Gödöllő elleni győzelem, koncentrált játék óriási segítség lehet a sikeres hétközi mérkőzésekre – mondta Bodnár Dorottya, a BRSE válogatott centere. – A Vasas játékát ismerjük, sok új dolgot nem tudunk egymásnak mutatni. Eddig kétszer győztünk ellenük, most is ez a cél, hiszen szeretnénk olyan eredményt elérni, hogy az utolsó körtől függetlenül bejussunk a négyes döntőbe.
Kormos Mihály szakmai igazgató emlékeztetett: az egyesület célkitűzéseinek egyik fontos eleme volt, hogy jusson be a Közép Európai Liga Final Four-ba. A mostani két meccs alatt ezt meg is tudnák valósítani, és nem kellene várni a hónap végi, Békéscsabán megrendezendő Schwechat és Maribor elleni derbikre. 
– Nagyon szépen teljesítettünk eddig itt is. Hoztuk a kötelezőket és mellette a zágrábi bravúrral közel kerültünk a négyhez – mondta Kormos Mihály. – A neheze azonban most jön. A Vasas itthon a legnagyobb riválisuk, míg a Kamnik Ljubjana az egyik legjobb csapat Közép-Európában. Legjobb játékunkra lesz szükség, ha eredményesek szeretnénk maradni. A Vasasnál Szombathelyi sérült, Nagy Eszterre kíváncsi vagyok mennyit fejlődött Amerikában. Mikor elment nagyon jó formában volt. Azzal a játékával sokat lendíthet a Vasas szekerén. Csapatunk nagyon együtt van játékban, kondiban, mentálisan és a mi a legfontosabb a pályán kívül is. Erre lehet építeni.

Megosztás:

Címke: , , ,