Röplabda: Magabiztos BRSE-siker a Jászberény ellen

2017. november 26. 21:08 | Kovács Dávid

Három hét után játszott újra hazai pályán a Linamar-Békéscsabai Röplabda SE. Alberto Salomoni együttese 3-0-ra verte a Jászberény gárdáját és továbbra is 100 százalékos a bajnokságban.

A mérkőzés elején felváltva estek a pontok, de a csabaiak gyorsan jelezték, hogy ki a meccs esélyese. Ivanovic ászával már három pont volt a különbség (6:3). A BRSE játékosai kiválóan nyitottak, Kosekova második háríthatatlan szervája élményszámba ment, hiszen kiválóan ívelte a labdát a vendégek hármas vonalára (15:8). A címvédő nagy lendülettel játszott, Deme Gábor időkérései nem használtak. Mlinar juttatta tizenkét szettlabdához csapatát, amelyek közül a házigazda a harmadikat értékesítette (25:14, 1-0).

A második felvonás első egységét a vendégek szerezték, de a BRSE pillanatok alatt öttel válaszolt. 9:3-nál újabb időkérésre vállalkozott a vendégek mestere, azonban ez sem hozott változást. A hazaiak már nyolccal is vezettek, amikor egy kicsit visszaesett a Dobi Edináék játéka, így zárkózhatott Jászberény. Alberto Salomoni 17:13-as állásnál kért először időt a meccsen. Ezek után a házigazda játékába is több hiba csúszott, de a kellő pillanatban mindig akadt olyan, aki átlendítette a címvédőt. Nem remekelt a szett végén a Csaba, de Bodnár ászával lezárta a játszmát (25:20, 2-0).

A harmadik etap elején villámrajtot vett a BRSE és 4:0-ra elhúzott. A jászberényiek talán nem is hittek abban, hogy szorossá tehetik a meccset. Igazából csak Pintér Andrea és a liberó, Lékó Lilla nőtt fel a feladathoz. Folyamatosan nőtt a differencia, 16:8 után viszont újra zárkózhatott a JRK. A fiatalokat is bevető BRSE győzelme nem forgott veszélyben és végül magabiztosan hozta a harmadik felvonást is (25:16, 3-0).

A hazai együttesben Lucija Mlinar és Ksenia Ivanovic is tíz pont felé jutott és főszerepet vállalt a hazai sikerből. A csabai lányok továbbra is 100 százalékosak a bajnokságban és utolérték pontszámban az egy meccsel többet játszó Újpestet az A-csoport élén.

Alberto Salomoni: Másfél szetten keresztül jól játszottunk, aztán csökkent a koncentráció. Örülök a győzelemnek, készülünk a tovább, immár a Maccabi Haifa elleni decemberi CEV Kupa találkozó is figyelem fókuszában van.

 

 

 

További programok »

FEL