Röplabda: Hazai pályán harcol az éremért a BRSE U17-es csapata

2023. május 30. 15:54 | Kovács Dávid

Csányi Roland együttese péntektől vasárnapig a Békéscsabai Röplabda Akadémián lép pályára a Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság döntőjében.

A 2022/2023-as szezon sem múlhat el viharsarki utánpótlásdöntő nélkül, idén az ország legjobb U17-es csapatai népesítik be a Békéscsabai Röplabda Akadémiát – jelentette be a csabai klub még áprilsban.

A BRSE elnöke elárulta, hogy mindenképpen szerettek volna legalább egy szezonvégi tornát megrendezni.

– Több mint egy évtizedes hagyomány, hogy utánpótlásdöntőt rendeznek Békéscsabán. Idén a Magyar Röplabda Szövetség módosította a pályázati formát, mi pedig azok után, hogy egyeztettünk az edzőkkel, arra jutottunk, hogy egy országos finálét egyöntetűen szeretnénk elhozni az akadémiára. A helyszínről minden szereplő és közreműködő is úgy beszélt, mint országos szinten egyedülálló létesítmény, kiváló körülményeket tudunk biztosítani – fogalmazott Baran Ádám.

Az U17-es bajnokság középszakaszában a Csányi Roland vezette BRSE Fehér csapata mindössze egy vereséget szenvedett, az első helyen végzett és magabiztosan jutott a hatos döntőbe. A fináléban a Vasas, az UTE, a Szent Benedek Röplabda Akadémia, a Nyíregyháza és az MTK képviselteti magát.

A torna pénteken a csoportküzdelmekkel kezdődik, szombaton a keresztjátékban a csoportok 2. és 3. helyezettjei játszanak a legjobb négy közé jutásért, majd délután jönnek az elődöntők. A hatos döntő vasárnap a helyosztókkal zárul.

A csabaiak az A-csoportban a nyírségiek és az újpestiek ellen lépnek pályára.

 

A torna első játéknapi programja:

Június 2. (péntek)

9:30 UTE U17 LILA – NYÍREGYHÁZA (A-CSOPORT)
11:00 SZBRA PIROS – MTK BUDAPEST KÉK (B-CSOPORT)
12:30 NYÍREGYHÁZA – BRSE-FEHÉR (A-CSOPORT)
14:00 MTK BUDAPEST KÉK – VASAS SC U17A (B-CSOPORT)
15:30 BRSE-FEHÉR – UTE U17 LILA (A-CSOPORT)
17:00 VASAS SC U17A – SZBRA PIROS (B-CSOPORT)

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL