Az ötszörös bajnok BRSE-szívvel és fanatikus szurkolókkal tör újabb sikerekre

2019. október 9. 12:26 | Kovács Dávid

A BRSE fiatal, főként hazai nevelésű játékosokkal és három idegenlégióssal kezdi a szombaton induló szezont. Az együttes a női Extraliga mellett a Magyar Kupában és a Challenge Kupában is indul.

A békéscsabai városházán tartott szezonnyitó sajtótájékoztatón Baran Ádám klubelnök bevezetésként leszögezte, hogy ugyan sokan távoztak az egyesülettől ezen a nyáron, a menedzsmentben is voltak változások, de a klub még soha nem volt ilyen egységes, mint most.

Kiemelte, hogy a gárda átlagéletkora ebben a szezonban kevesebb, mint 22 év, és mindössze három légiós van a keretben. Nyáron az amerikai Ashley Evans, valamint a horvát Karla Klaric és Barbara Dapic érkezett a csapathoz.

Az egyesület az idei szezonra közel négyszáz bérletet értékesített már, a klubelnök szerint ez minden eddigi rekordot megdöntött.

 

(Fotó: Ujházi György)

(Fotó: Ujházi György)

 

A BRSE szombaton kezdi a szereplést az idei Extraligában hazai pályán az MTK ellen. A ligában e két csapat mellett a Vasas, a Nyíregyháza, az Újpest, a Kaposvár, a Jászberény és a Haladás szerepel majd. Baran Ádám a szakírók véleményét idézve azt mondta, minden idők legerősebb női röplabda-bajnokságára készülnek.

A békéscsabaiak a Magyar Kupában októberben az NB I-es Diósgyőrrel találkoznak, továbbjutás esetén az Újpest lehet az ellenfél a negyeddöntőben. A tavaly CEV Kupa-elődöntős csapat ebben az esztendőben a Challange Kupában méreti meg magát. Bodnár Dorottyáék a lett Rigas Volejbola Skola otthonában, decemberben lépnek pályára először. A cél idegenben is nyerni, itthon pedig kiharcolni a továbbjutást - tette hozzá a klubvezető.

Vasja Samec Lipicer, a gárda szlovén vezetőedzője hangsúlyozta, Békéscsaba egy olyan város, amely alkalmas arra, hogy a munkára koncentráljon, akár napi 14-16 órában. Ebben családja is segítheti, kisfiát be is íratták az óvodába, ahol hét magyar szót már meg is tanult.

A szakvezető leszögezte hisz a fiatalokban, de biztos abban, hogy időnként hullámzó lesz a teljesítményük, és nem nyernek majd meg minden mérkőzést. Ugyanakkor hozzátette, hogy a csapat erőssége lehet a klub győztes mentalitása, valamint az, hogy olyan szurkolótábor van a csapat mögött, amely sokat segíthet majd a hazai és idegenbeli mérkőzéseken is.

A békéscsabai születésű Molcsányi Rita elmondta, kemény felkészülésen vannak túl, a csapat jól összeszokott, az új játékosok is gyorsan beilleszkedtek, és nagyon örülnek annak, hogy az első tétmérkőzést hazai pályán, a szurkolók biztatása mellett játszhatják.

 

(Fotó: Ujházi György)

(Fotó: Ujházi György)

 

A sajtótájékoztatón Baran Ádám bejelentette, hogy a libero két évvel meghosszabbította a szerződését, azaz 2022. május 31-ig biztos, hogy a csapat játékosa marad.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kiemelte, hogy jól haladnak a Békéscsabai Röplabda Akadémia kivitelezési munkái, a projektre a kormány közel kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított. Ezzel kapcsolatban Baran Ádám elmondta, hogy továbbra is tartható a 2020. március 16-ra tervezett átadó.

 

 

További programok »

FEL