Hibátlan teljesítménnyel nyerte a bajnokságot a BRSE U15-ös csapata

2022. május 23. 06:34 | Erdei-Kovács Zsolt

A Vasas mindenre elszánt alakulata volt az ellenfél a vasárnap délután, Békéscsabán rendezett országos döntőben. A Dobozi úti röplabda akadémia lelátói csordultig teltek lelkes szurkolókkal, mintegy 300 néző volt kíváncsi a bajnoki széria fináléjára.

Fergeteges volt a hangulat, ami természetes módon parádés játékra késztette a csabai lányokat. A BRSE már az első szettben dominált, 10:3-as eredménynél állva tapsoltak a hazai fanok. A Folyondár utcai alakulatot sem kellett azonban félteni, folyamatosan kapaszkodtak, az eredményjelző ekkor 12:8-at mutatott. A meglehetősen „udvariatlan” vendéglátóként jellemezhető csabaiak a játékrész végére ellentmondást nem tűrő határozottsággal léptek fel, 25:14-re zárták a szettet.

A lendület a második szakaszban sem lankadt, csípősen kezdett a Békéscsaba: 10:2-es részeredmény is látható volt a táblán. A dinamikus nyitás után némi döccenő jött, 20:14-es állást követően pár perccel már 20:20 volt az eredmény. Nem kellett volna ennyire izgalmasnak lennie a játéknak, de az lett! Az etap 25:23-ra végződött, jöhetett a harmadik szett. Itt azonban már egyáltalán nem merült fel kérdés, a játékrész egészen simán lefutott, 25:11-gyel zártak a csapatok.

A BRSE végül 3:0-s, nyugodt szívvel simának nevezhető eredménnyel végződött tehát a Vasas elleni összecsapás! Ez azt is jelenti, hogy a Békéscsaba korosztályos alakulata 100 százalékos teljesítménnyel, vereség nélkül, hibátlanul húzta be a bajnoki címet. Csányi Roland vezetőedző úgy értékelt: ha az összecsapás előtt ezt a forgatókönyvet kellett volna aláírnia, akkor azt zokszó nélkül szignózta volna. – A lányoknak hatalmas stresszfaktort kellett legyőzniük, nagyon izgultak, de végül maximálisan sikerült ezt leküzdeniük és kiszolgálták a közönséget, a szurkolók pedig szintén mindent megtettek a jó hangulatért – összegzett.

 

A bajnok csapat - Fotó: behir.hu/E.K.Zs.

 

Mint fogalmazott, nem gondolja, hogy ennyire nagy különbség van a két csapat között, annak azonban nagyon örül, hogy négyből négy alkalommal sikerült őket legyőzni. Erdős Dalma, a hazai alakulat centere azt emelte ki, hogy nagyon izgult a mérkőzések előtt, de ezúttal igazán önfeledten tudott ő és a csapat is játszani. Mindenki megtette a magáét, ezért is sikerült ilyen jól szerepelni – szögezte le, kiemelve, hogy megérdemelték a győzelmet, mert egész évben keményen dolgoztak.

A 6. helyen a Zugló, az 5. helyen az MTK, a 4. helyen a Nyíregyháza végzett, míg a dobogó 3. fokán az Újpest foglal helyet. Az ezüstérmet a Vasas SC játékosainak nyakába akasztották, míg az aranyat értelemszerűen a BRSE alakulata kapta. Külön öröm, hogy idén ez már a második döntő volt, amit Békéscsabán rendeztek meg és hamarosan érkezik a harmadik is.

 

További programok »

FEL