Röplabda: Hátrányból fordítva nyert a BRSE

2018. november 18. 19:34 | Kovács Dávid

A bajnoki címvédő Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE 3-1-re győzött a Jászberény ellen a női Extraligában.

 

 

A csabai együttesnél még mindig hosszú a maródiak listája, ezúttal is Fábián Fanny kezdett feladó poszton. A házigazda jól kezdett, de 5-1-es vezetés után végig nyílt volt az első szett. A vendégek 22-22 után a tavaly még BRSE-színekben játszó Petrenkó Brigitta nyitásaival elvitték a nyitó játszmát (0-1).

A második felvonásban talán az idei legjobb játékát nyújtotta Kormos Mihály csapata. Szinte végig fölényes volt a hazai előny. 15-13-nál egy időkérés is segített, így könnyedén, 25-17-tel összejött az egyenlítés (1-1).

Ebből és a harmadik szett eleji fölényből sem sikerült építkezni, sokat hibáztak a hazaiak és négypontos hátránnyal kezdték a hajrát. A BRSE 16-20-as állást követően Fábián Fanny vezetésével nyolc pontot szerzett és megfordította az eredményt (2-1).

A negyedik felvonás már örömjátékot hozott, Molcsányi Ritáék esélyt sem adtak a vendégeknek. A hajrában a csabai születésű, 16 éves Boskó Ágnes is bemutatkozott a címvédőben. A BRSE 25-9-cel zárte le a meccset és 3-1-re győzött.

 

A győztes meccs végén nem maradhatott el a szelfi (Fotó: Milyó Pál)

 

A mérkőzés összefoglalóját a hétfőn 20.20-tól startoló Kezdőkörben is láthatják, míg a teljes mérkőzést ezt követően, 21 órától mutatjuk meg a 7.Tv-n!

 

További programok »

FEL