Roma Gasztronómiai Nap a Magyar Királyban

2025. október 11. 09:23 | Such Tamás

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Roma Gasztronómiai Napot péntek délután, a Magyar Király Étteremben. A békéscsabai roma nemzetiségi önkormányzat célja, hogy minélt többen megismerjék a főzési szokásaikat, illetve a változatos ízvilágukat.

– Évekkel ezelőtt a Csabagyöngyébe szerveztünk egy ételkóstolót, ahol bemutattuk a töltött káposztánkat – mondta Kovács Erzsébet, a békéscsabai roma nemzetiségi önkormányzat elnöke. – A rendezvényre nagyon sokan látogattak el, és közel 10 perc alatt elfogyott a 20-30 töltelékünk.

 

Kovács Erzsébet és Herczeg Tamás – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Elmondása szerint akkor kapták az ihletet a folytatáshoz, illetve Somogyi Józsefné, az akkori nemeztségi referens azzal bíztatta őket, hogy ebből tradíciót lehetne csinálni. Ezt követően az első gasztronómiai napot a Halász Étteremben rendezték, de már egy bővített étlappal.

– Most az alábbi menüt tálaljuk: töltött káposzta cigány módra, kézzel tépett tészta, amit most túróval ízesítettük és savanyú burgonyaleves velőrózsával cipóban – fűzte hozzá.

 

Galéria

 

A vendégek közt megjelnet Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is, aki a töltött káposztát kóstolta meg.  Vallja, a töltött káposztát tájegységenként másképp készítik, mind a Nyírségen, Szabolcs-Szatmárban, Békés vármegyében vagy akár Erdélyben. Nagyon népszerű étel, és nem véletlen, hogy például a kolbászfesztiválon is rendeznek káposzta főzőversenyt.

– A cigányok által készített hagyományos töltött káposzta egy kicsit borsos, egy kicsit csípős, és elképesztően finom. Egyébként nagyon nagy értéke a közös kultúránknak a roma gasztronómia, ahogy a ruhaviseletük, a zenéjük és a táncuk is – fogalmazott.

A programon a hatévestől a nagyobbakig, minden korosztály megjelent, akik egész délután kényeztették az ízlelőbimbóikat. Marcsella (képünk bal szélén) például mind a tíz ujját megnyalta, miután a burgonyaleves cipót beburkolta.

 

További programok »

Friss hírek

Több mint 8 százalék borravalót adtak a fogyasztók 2025-ben

Bankkártya-használati adatok szerint a magyar fogyasztók 8,12 százalék borravalót adtak a hazai vendéglátóhelyeken idén - közölte a Teya Magyarország kedden az MTI-vel, kétezer vendéglátóipari hely általa üzemeltetett POS termináljainak adatai alapján.
2025. december 25. 19:12
FEL