Robotok, órák, elektronikai kütyük – Lelkes amatőrök és szakmabeliek találkoztak

2020. július 25. 15:27 | Hidvégi Dávid

Immáron harmadik alkalommal rendezték meg a Viharsarki Hobbi Elektronikai Találkozót a békéscsabai Vasutas Művelődési Házban. A rendezvényre az ország több pontjáról is érkeztek, idén először tartott itt bemutatót a Robokaland.

A rendezvény főszervezője a behir.hu kérdésére elmondta, hogy korábban Budapesten rendeztek hasonló programsorozatot, de az mára megszűnt. Mohácsi Tamás hozzátette: egy vidéki találkozón való részvétel adta meg a lökést arra, hogy Békéscsabán is szervezzen egy elektronikai eseményt. Egy honlapon keresztül már évek óta kommunikáltak egymással, de itt találkozott először élőben ezekkel a hobbistákkal, akiktől nagyon sok támogatást kapott.

– Nagyon sok segítséget kaptam tőlük, műhelytitkokat és beszerzési forrásokat kaptam. Szerettem volna ezt meghálálni nekik és néhány évvel ezelőtt adódott a lehetőség, hogy Békéscsabán is megrendezzük ezt a találkozót. Most már hagyományteremtő módon harmadik alkalommal állhatunk itt. Ennyien sohasem voltunk, mint ma, mindenki jól érezte magát – emelte ki a szervező, aki egy Hi-Fi felszereléssel szórakoztatta a nagyérdeműt. Az eszköz erősítőjét korabeli szovjet csövekből készítette, amelyet katonai rádió végfokában használtak.

 

 

A Robokaland bemutatóval kedveskedett a jelenlévőknek. Gajdács Krisztián technikai fejlesztő hangsúlyozta, hogy teljesen más a hangulata egy ilyen rendezvénynek, mint például, amikor iskolákba látogatnak el, mivel itt rengeteg szakmabeli megfordul, akikkel eszmét cserélhetnek. Kiemelte: egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéseikhez. Példaként említette, hogy a Rádióamatőr Klub elnöke pénteken tartott náluk egy rendezvényt, felállítottak egy tízméteres antennát és több ezer kilométerre lévő amatőrökkel beszélgettek rádiós nyelven.

– Hoztunk néhány robotot, önjáróautót, mindent, amit a gyerekek építettek. Minden olyat igyekeztünk felvonultatni, amit a gyermekek építettek önállóan vagy a mi segítségünknek köszönhetően, ráadásul már kidobott alkatrészeket hasznosítottak. Mindeközben folyamatosan fejlesztjük az eszközparkot. Hoztunk még matematikai algoritmusokat megmutató LED kijelzőket is erre az alkalomra – fogalmazott a technikai fejlesztő.

 

 

A felnőttek mellett kisgyermekek is kilátogattak a rendezvényre. Volt közülük olyan, akit annyira megfogott a technológia varázsa, hogy saját eszközt épít majd, amelyet szeretne bemutatni a következő találkozón.

– Kaptam ajándékba egy robotot, amelyhez készítettem egy applikációt, így telefonnal is lehet irányítani. Abba teszek majd egy olyan szenzort, ami érzékelni tudja a távolságot – mondta Győrfi Ádám.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Kié lett a méteres csabai kolbi, a literes gyulai pálesz, a kilós békési sajt?

Tippversenyt indított a minap a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar és a Munkácsy Emlékház a méter, kilogramm, liter, mint egységes mértékegységek bevezetésének 150. évfordulójára. A játékban legjobban tippelők egy méteres csabai kolbászt, egy kiló kézműves sajtot vagy egy liter gyulai pálinkát nyerhettek. Az eredményhirdetés szerdán zajlott.
09:14
FEL