Robotika szaktantermet adtak át a Nemes Tihamér szakgimnáziumban

2019. szeptember 2. 12:44 | Papp Ádám Sándor

Két új robotika szaktantermet adtak át a Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma jubileumi, 30. tanévnyitó ünnepségén.

A BSZC Nemes Tihamér Szakgimnáziuma 22 osztállyal és 613 diákkal kezdte meg az új tanévet.  A tagiskola igazgatója ünnepi köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az intézmény a rendszerváltást követően jött létre, akkor 7 osztályt indítottak. Maczik Mihály kiemelte, hogy először gépészettel, majd látva a világ fejlődésének irányát, az informatikával bővítették képzéseiket és 3 évvel ezelőtt került a rendészet is a választható szakirányok közé.

A térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a tagintézményben történő szakirányú képzés rendkívül népszerű ma Magyarország-szerte.

– Azt látjuk, hogy azok a piaci szereplők és nagyvállalatok, amelyek itt Békéscsabán letelepednek és működnek, kapkodnak azokért a diákokért, akik ebből az iskolából kerülnek ki. Másrészt pedig igen jó felvételi mutatókkal rendelkezik a tagiskola. Olyan képzés, olyan szakirányok vannak itt, amelyek abszolút piacképesek ma Békéscsabán és Magyarországon – fogalmazott Herczeg Tamás.

A jubileumi tanévnyitón két felújított tantermet is átadtak, ahol a diákok robottechnológiát és automatizálást tanulhatnak a 2019/2020-as tanévtől kezdve.

Mucsi Balázs a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: a két épület a nyári szünetben, 3 hónap alatt újult meg, 9 millió forint értékben. A megfelelő képzést biztosítva a tagintézmény közel 4 millió forintból biztosította az eszközök beszerzését.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kiemelte, hogy az egyedülálló beruházás révén olyan tudás megszerzését biztosítja a tagintézmény a diákok számára, amellyel versenyképes munkahelyet szerezhetnek majd a jövőben.

 

Galéria

További programok »

FEL