Repültek a nyilak a Békés Mérték Közösségi Házban

2017. augusztus 4. 15:08 | Kovács Dávid

Amatőr darts versenyt rendeztek a Békés Mérték Közösségi Házban! A megmérettetésre a szociális területen dolgozó szakemberek, valamint az intézményekkel kapcsolatban álló kliensek, fiatalok érkeztek azzal a céllal, hogy összemérjék ügyességüket és baráti kapcsolatokat építsenek.

Szőcs Károly szenvedélybetegséggel küzd és jelenleg a békéscsabai hajléktalan szállón él, de az a célja, hogy visszatérjen a munka világába. A középkorú férfi számára sokat jelent, hogy olyanokkal lehetett együtt, akik hozzá hasonló helyzetben vannak és a szervezőknek köszönhetően egy közösségi élményben lehetett része.

Lelkes amatőrök és haladók, gyerekek és felnőttek ragadtak darts nyilat a kezükbe a Békés Mérték Közösségi Házban. Voltak olyanok, akik már tavaly is itt voltak, de akadtak új résztvevők is. A versenyre pedig nemcsak Békéscsabáról, hanem a megye több településéről is vártak jelentkezőket. A tétmérkőzések mellett a játék sem maradhatott el, hiszen vízzel megtöltött léggömbökre is lehetett célozni.

A rendezvénynek több küldetése is volt, hiszen találkozhattak egymással a megyében dolgozó szociális szakemberek, de az intézményekkel kapcsolatban álló ügyfelek, fiatalok is új barátságokat köthettek és együtt versenyezhettek.

– Olyanok vagyunk, mint egy védőháló, amely alatt mindenki elfér. Betegséggel élő, illetve a többségi társadalomból érkező személy is. Együtt tudunk lenni, meg tudjuk mutatni azt, hogy jó közösségben lenni és így eltölteni pár közös órát. Kialakulhatnak olyan kapcsolatok, amelyek máskülönben nem alakulhatnának ki, mert nincsenek találkozási pontok – fogalmazott Bonnyai Sándor, a program szervezője.

A szervezők célja, hogy hagyományt teremtsenek és a jövőben további, közösségépítő versenyeket rendezzenek.

További programok »

FEL