Rendhagyó magyarórán vehettek részt a negyedikesek

2022. november 9. 16:35 | Szabó Judit

Rendhagyó irodalomórát tartottak negyedik osztályos diákoknak Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban szerdán. A Gyerekversek szabadon elnevezésű program részeként Kiss Ottó A bátyám öccse és más verseskötetek egyes írásait elemezte a gyerekekkel.

A kötött formájú versekre három szabály jellemző: rím, ritmus és versszak. Ez nem mondható el a szabadversekről, amelyek írásképe versszerűen tördelt, de nem versritmussal, hanem prózaritmussal rendelkezik. Ezekre a verstani kérdésekre kaphattak választ a negyedik osztályosok a rendhagyó gyulai irodalomórán. 

Fotó: behir.hu

– A gyerekek találkoznak szabad formával. Én azt gondolom, hogy ebben a korban, negyedik osztályban már ezzel bőven lehet ismerkedni – fogalmazott Kiss Ottó. Hozzátette, hogy az ő könyveiben lévő szabadversek is körülbelül ennek a korosztálynak szólnak, így még szerencsésebb volt a szerdai találkozás. 

A rendhagyó irodalomórára három gyulai iskolából érkeztek a negyedik osztályos tanulók. A Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanítója szerint fontos, hogy a gyerekek nyitottak legyenek és minél több érdekes dologgal szembesüljenek.

–  Úgy gondolom, hogy nagyon fontos a mai világban, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, hogy közelebb jussanak hozzájuk az irodalmi művek és úgy gondolom, hogy ez is egy ilyen alkalom volt – emelte ki Ruzsáné Gombos Éva

A tanítónő hozzátette, hogy a technológia fejlődésével több segítő eszközt is fel tudnak használni az órákon, de egy íróval találkozni és az előadásán részt venni még hatékonyabb. 

További programok »

FEL