Rendelet tiltja a légiforgalmi irányítók sztrájkját

2021. július 27. 13:36 | behir.hu

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint nincs helye sztrájknak a légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél.

 

A rendelet teljes szövege:

A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdésében meghatározott szervezeteken túl honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél.

A közlönyben egy másik rendelet is megjelent, amely a légi irányítókkal kapcsolatos. Ebben leírják, hogy a légiforgalmi irányítók kötelesek ellátni a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel kapcsolatos feladataikat, és teljesíteni a feltételeit annak, hogy megtarthassák a szakszolgálati engedélyüket.

A rendelet szövege:

A légiforgalmi szolgálatok folyamatosságának fenntartása és a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges feladatokra való felkészülés érdekében a polgári légiforgalmi irányító szolgálat által foglalkoztatott légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató – a polgári légiforgalmi irányító szolgálat utasításai szerint – a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladatokat köteles ellátni, valamint – amennyiben annak egyéb, jogszabályban foglalt feltételei fennállnak – az e tevékenység ellátásához szükséges jogosultságok gyakorlására feljogosító szakszolgálati engedély fenntartásához szükséges feltételeket teljesíteni.

Forrás: Magyar Közlöny

További programok »

FEL