Június közepétől újabb enyhítés lép életbe: a falunapokat is meg lehet tartani

2021. június 9. 13:14 | Vincze Attila

Június 14-étől már falunapot is lehet tartani, és a koronavírus ellen védett ember felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden a kormany.hu oldalon.

Az erről szóló kormányrendelet-módosítások kedden jelentek meg a Magyar Közlönyben. Ötezer lakos alatti település szabadtéri falunapján védettségi igazolvány nélkül is részt lehet venni, de ott legfeljebb 1500 ember tartózkodhat egy időben - írták. Az enyhítések részei az élet újraindításának, amelyben Magyarország a magas átoltottságnak köszönhetően hetekkel megelőzte az európai országok nagy részét - áll a közleményben.

Miután megjelent a rendeletmódosítás, megkérdeztünk néhány Békés megyei kistelepülés polgármesterét, terveznek-e falunapot vagy hasonló rendezvényt a közeljövőben. Lengyel Zsolt, Gerendás polgármestere elmondta, hogy július harmadik szombatján megtartják a hagyományos hársfa napot. Mivel az eseményen legfeljebb csak 500 fő vehet részt, így a legfrissebb jogszabálymódosítás már nem befolyásolja érdemben a mulatság megtartását, azonban a község vezetője szerint így is nagy segítség a szervezőknek, hogy a védettségi igazolványt már nem kell majd elkérniük.

Ránkli Ferenc, Telekgerendás polgármestere megkeresésünkre arról számolt be, hogy a szokásos, pünkösdi falunapot nem pótolják be, de más rendezvényeket még terveznek a nyárra.

- Mivel nem volt gyereknapunk, így az új helyzetben már szeretnénk megtartani, mivel a gyerekek nagyon fontosak számunkra és várják a lakosok is. Valószínűleg július elején lenne ehhez kapcsolódóan egy családi hétvége, illetve az augusztus 20-i kolbászgyúró családi napot is szeretnénk az aktuális jogszabályoknak megfelelően megrendezni. Utóbbinál különösen fontos fejlemény, hogy már 1500 fő részt vehet az eseményen, mert a korábbi 500 fős limittel nehezen lett volna kivitelezhető - fogalmazott a település vezetője.

További programok »

FEL