Remekeltek a csabai atléták a sötétvölgyi mezei futóversenyen

2025. november 4. 07:31 | behir.hu

2016 után a napokban tért vissza a mezei futás a Szekszárd melletti Sötétvölgybe, a versenyen részt vettek a Békéscsabai Atlétikai Club (BCSAC) sportolói is.

Napsütéses, gyönyörű időben rendeztek mezei futóversenyt Sötétvölgyben. Ez a verseny volt a két hét múlva sorra kerülő Országos Mezei Magyar Bajnokságra a főpróba.

1500 méteres körpályán zajlott a megmérettetés. Először a U16-os fiúk rajtoltak el a 4500 méteres távon. A csabai atlétikai klubot Mázor Milán és Bende Zsombor képviselte. A start után kialakult egy kétfős boly, ahol Milán is futott, majd kissé lemaradva Zsombor követte őket. Ez a felállás a következő körben sem változott. Az utolsó, harmadik kört Milán nagyon keményen megfutotta, és győztesként szakította át a célszalagot. Zsombor is kiválóan tartotta a harmadik pozíciót, és bronzérmet jelentő helyen futott be. 

Utánuk a U20, és a felnőtt nők következtek 6000 méteres távon. Kovács Alexandra mindkét korosztályban indult. A rajt után Alexandra a saját korosztályában a második helyen, míg a felnőttek között a hatodik helyen futott. Ez a táv végéig nem változott, így második lett az U20-asok között.

Ezek az eredmények biztatóak a mezei OB előtt, amelyet Gödöllőn rendeznek meg. A spotolók felkészítő edzője Urbanikné Rosza Mária volt.

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL