Nemzetközi versenyen nyertek aranyakat a békéscsabai gyaloglók

2025. április 28. 10:14 | behir.hu

A szlovákiai Búrszentmiklós adott otthont a 56. Záhorácka Dvadsiatka nemzetközi gyalogló versenynek. A rangos szabadtéri viadalon a Békéscsabai Atlétikai Club versenyzői is rajthoz álltak, korosztályukban pedig elsőként szakították át a célszalagot.

A békéscsabai színeket Urbanikné Rosza Mária tanítványai: Alföldi Sára Kata és Kovács Alexandra képviselték, előbbi öt kilométeren állt rajthoz, utóbbi pedig a tíz kilométeres mezőnyben vágott neki a távnak.

A klub beszámolójából kiderül, az időjárással nem volt szerencséjük a gyaloglóknak, mert erős szél fújt a viadal helyszínén. A verseny egy kilométeres körpályán zajlott, így a nézők, valamint az edzők is végig tudták követni a sportolók küzdelmét.

 

 

Elsőként Alföldi Kata Sára mezőnye rajtolt el. Egyenletes gyaloglással és jó erőbeosztással vettette bele magát a küzdelembe, ennek eredményeképpen jelentős előnnyel meg is nyerte a versenyt. Sárának idén ez volt a harmadik nemzetközi, szabadtéri versenye, amelyen győzedelmeskedett.

– Kovács Alexandra az U20-as korosztályban kezdte meg a körözést. A fiatal gyalogló erős kezdés után visszavett az iramból, a meleg miatt pedig szinte minden körben elkelt a frissítés. Alexandra korosztályában elsőként szakította át a célszalagot, míg a felnőtt mezőnyben a negyedik helyet szerezte meg. A békéscsabai gyaloglók ismét jó hírét vitték a városnak, valamint a klubnak is – írja a Békéscsabai Atlétikai Club beszámolója.

Eredmények: U18 5km gyaloglás 1. Alföldi Sára Kata (HUN) 25:20, U20 10km gyaloglás: 1. Kovács Alexandra (HUN) 49:50, Felnőtt 10km gyaloglás: 1. Ortuno Martinez Valeri (MEX) 46:10, 2. Svarbic Lana (CRO) 47:43, 3. Veale Kate (IRL) 49:35, 4. Kovács Alexandra (HUN) 49:50.

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL