Rekordszámú kiállító és több újdonság várja az érdeklődőket a Vármegyenapon

2023. augusztus 30. 17:00 | Papp Ádám Sándor

Nyolcadik alkalommal rendezi meg a Vármegyenapot Békés Vármegye Önkormányzata, a hagyományokhoz hűen szeptember első szombatján. Az eseménnyel kapcsolatban szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatót Zalai Mihály elnök, Szegedi Balázs alelnök és Simon Ágnes, az önkormányzat Vármegyenapért felelős munkatársa.

– A közösségeket értékekre lehet alapozni, a Vármegyenap az összetartozás ünnepét jelképezi – kezdte a békéscsabai főtéren tartott sajtótájékoztatót Szegedi Balázs, a Békés Vármegyei Önkormányzat alelnöke. Arra is kitért, hogy az eseményt 2016 óta minden évben Békéscsabán, a Szent István téren rendezik meg szeptember első szombatján. 

Zalai Mihály elnök hangsúlyozta: a Vármegyenap célja, hogy megmutassák Békés vármegye értékeit a vármegyei értéktáron keresztül, ahol 75 különlegességet tartanak számon. Szeptember másodikán, szombaton a gasztronómiai értékekek lesznek majd középpontban, továbbá 26 települési értéktár is bemutatkozik a programon. 

– Ebben az esztendőben 89 kézműves, illetve kistermelő vesz részt a vármegye legnagyobb ilyen jellegű rendezvényén, hozzá kell tenni, hogy soha nem voltak még ennyien. A megyei értéktár 75 különlegességet számlál, így már nem tudjuk teljes egészében bemutatni, ezért kategóriákra bontottuk azt. Egy kiállításon az egyik legnépesebbet, a gasztronómiai értékeket fogjuk bemutatni a Nemzeti Művelődési Intézet segítségével – részletezte az elnök.

A Békés Vármegyei Önkormányzat Vármegyenapért felelős munkatársa arról beszélt, hogy az esemény egy látványos felvonulással indul útjára. Hozzátette: a főtéren túl új helyszínen is rendeznek programot.

– Tavaly is látható volt, hogy a Szent István tér ennek a rendezvénynek kicsi lesz, így több lehetőségen gondolkodtunk a városi önkormányzattal és végül a Kossuth tér mellett döntöttünk, hogy oda tudunk terjeszkedni. A Nemzeti Művelődési Intézet gasztrobuszával jelenünk meg a helyszínen, ahol Prohászka Béla mesterszakács fogja bemutatni a kilenc megyei értéket interaktív formában. Lesz ételbemutató, kóstoltatás is a programelemek között – fogalmazott Simon Ágnes.

Az eseményen továbbá elhangzott, hogy a Vármegyenapon 75 Békés vármegyei település számára adnak át relikviát, amelyen az adott település első írásos említése jelenik meg.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL