Reformáció 500+1 kiállítás nyílt a gyulai levéltárban

2018. április 10. 18:04 | Szendi Rita

Egy több mint 400 éves biblia, számos 17. századi egyházi edény, két zenélő kép, úri hímzéses asztali terítők és egy 20. századi osztályterem – többek között ezt is megtekinthetik az érdeklődők a Békés Megyei Levéltárban, ahol 500+1 reformáció címmel nyílt kiállítás. A tárlat célja, hogy átfogó képet kaphassanak az emberek a Békés megyei protestantizmusról.

Széles összefogás eredménye, hogy újabb kiállítás nyílt Gyulán a levéltárban – mondta el a Békés Megyei Levéltár osztályvezetője. A Reformáció 500+1 című tárlat a hitújító mozgalom tavalyi emlékévéhez kapcsolódik.

– Tudatosan úgy időzítettük, hogy a tavaly év számos eseményén túlmutatva egy olyan időpontban rendezzük meg ezt a kiállítást, amikor nagyobb érdeklődésre tarthat számot. Ezeknek az eseményeknek a zöme már elmúlt. Ezzel is igyekszünk nagyobb figyelmet fordítani erre a témára – mondta el Bódán Zsolt, a Békés Megyei Levéltár osztályvezetője.

Erdész Ádám levéltárigazgató kiemelte, az intézmény több rendezvénnyel is részt vett a programsorozatban.

– A rendezvények sora 2016 őszén egy konferenciával kezdődött. Részt vettünk a Magyar Nemzeti Levéltár nagy programjaiban, amelynek köszönhetően a levéltárak iratanyagából olyan segédletek készültek, amelyek interneten is elérhetőek. Így a protestantizmus életére vonatkozó források hozzáférhetőségét lehetőségét segítik elő – fogalmazott a Békés Megyei Levéltár igazgatója.

A tárlat két részből áll – a folyosón információs táblákon mutatják be a protestantizmus megyei történetét Szegedi Kis István korától kezdve napjainkig. A kiállítótérben pedig olykor többszáz éves tárgyak, írásos dokumentumok láthatók.

 

 

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL