Rászoruló diákok javára indított akciót a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

2018. augusztus 17. 08:40 | behir.hu
Csütörtöktől újra elindította a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet nagyszabású nyár végi adománygyűjtő akcióját – a cél, hogy idén is meg tudják tölteni 1000 rászoruló diák táskáját a tanévkezdésig.

A szervezet kommunikációs igazgatója az M1-en azt mondta: ebben az időszakban a szokásosnál jóval több segélykérő levelet kapnak. Segíteni például a 1353-as adományvonalon vagy az iskolakezdesegyutt.hu weboldalon lehet. Ezer család esetében tudjuk azt vállalni, hogy gyermekenként 10 ezer forint értékben segítünk. Ez is egy nagyon szép célkitűzés, nyilván lehetne sokkal többet, de ehhez is 10 millió forintra van szükség – nyilatkozta Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Ez egy nagyon komoly társadalmi összefogást igényel, hiszen ez gyakorlatilag 40 ezer telefonhívás a 1353-as adományvonalon. Az a célunk, hogy ezt a 40 ezer telefonhívást elérjük a következő két hétben – tette hozzá. Gáncs Kristóf felidézte: az elmúlt években több országos felmérést végeztek az iskolakezdéssel kapcsolatban, ezeknek az eredménye azt mutatja, hogy a családok fele szerint nagy anyagi kihívást jelent az iskolakezdés, körülbelül öt százaléka pedig egyenesen vállalhatatlan tehernek érzi.

Ez azért is veszélyes, mert a családok, hogy megvásárolhassák az iskolaszereket, hiteleket vesznek fel vagy nem fizetik be számláikat. Másrészt pedig azért, mert megfelelő tanszerek hiányában a gyerekek félelemmel, szégyenkezve mennek iskolába, ami meghatározhatja a tanuláshoz való viszonyukat, a jövőjüket – emelte ki. Hozzátette: a rászoruló iskolásokat a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből választották ki a nyáron. Mindegyikük személyre szabott és szükséglete szerinti támogatást kap, hiszen egyeseknek tanszerre, másoknak tornafelszerelésre vagy ruhára van szüksége – tette hozzá.

Wolf Kati énekesnő, aki hetedszer az arca az Iskolakezdés együtt! kampánynak, a sajtótájékoztatón azt mondta, évről évre megtapasztalja, hogy az iskolaszerek milyen örömöt jelentenek a gyerekeknek. Kiemelte: az adományok nagyon fontosak ahhoz, hogy segítsék a rászorulók felzárkózását. Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a segélyszervezet önkéntese, aki szintén a kampány arca, arról beszélt, hogy szereti a konkrét célokat. Ebben az esetben a célja most az, hogy összejöjjön a negyvenezer hívás a 1353-as számra. Szólt arról is, hogy az iskola, a taníttatás lehetőséget nyújthat a felzárkózásra, és ebben segít az adománygyűjtő akció.

A hazai ezer mellett több száz erdélyi, vajdasági és kárpátaljai magyar gyerek is kap beiskolázási segítséget – ismertette a segélyszervezet.

Forrás: MTI, M1

 

További programok »

FEL