– Milyen érzés volt értesülni arról, hogy Szinnyei József-díjjal ismerik el a munkáját?
– Nehéz erre válaszolni. Bizonyára az lenne a helyes válasz, hogy nagyon örültem. Ez igaz is, egyébként pedig zavarba ejtő egy ilyen díj odaítéléséről értesülni. Hiszen csak teszem a dolgom a hétköznapokban, és nagyon sokan vannak a szakmában, akik ezt megérdemelnék. Mindemellett nagy hálával tölt el, hogy megkaptam. Talán az egyik legfontosabb dolog a díj kapcsán, hogy a könyvtár munkájára – az én munkámra is – nagyon odafigyel a fenntartó önkormányzat. Megkapjuk a kellő támogatást. Az is nagyon jó érzéssel tölt el, hogy az elmúlt időszak szakmai útját tulajdonképpen egy kicsit visszatükrözi az, hogy az odaítélést egy bizottság tette meg. A díjban tehát benne van a könyvtáros tanári múltam, a szakkönyvtári múltam, benne van a sok-sok évtized.
– Mit jelent az ön számára könyvtárosként ez az elismerés?
– Nagyon kevés elismerési lehetőség van a mi szakmánkban, tehát ez nagyon nagy dolog. Valóban jóleső érzés, hogy a régi kollegák, az új kollegák, az ismerősök is jönnek és gratulálnak – érezni lehet, hogy ez szívből jövő. Úgy gondolom, hogy szinte kivétel nélkül mindegyik gratuláció valóban nekem és a kollegáimnak, a könyvtári munkának szól.
– Mindenkinek van valamilyen elképzelése egy-egy foglalkozással, hivatással kapcsolatosan, így a könyvtárosokéról is. De mi a valóság? Intézményvezetőként mit kell tennie annak érdekében, hogy működjön a megyei könyvtár?
– Talán az a legfontosabb, hogy nyitottnak kell lenni, oda kell figyelni arra, hogy a szakmának milyen kihívásai vannak. Milyen új és újabb feladatok jönnek amellett, hogy természetesen a hagyományos, klasszikus könyvtári tevékenységet is kiváló módon kell elvégezni. Vezetőként nem elég az, ha nyitott és mindenre kész az ember, hanem a kollegákkal együtt kell valamit tenni. Úgyhogy jó csapatot kellene fabrikálni napról napra mindenféle tevékenységben. Hálás vagyok a kollégáimnak, mert ők is próbálnak a lehető legnyitottabbnak lenni, nyitottnak maradni, és odafigyelni mindazokra, akik a partnereink, az olvasóink, a könyvtárhasználók, más intézmények munkatársai. Azt gondolom, hogy könyvtárosnak lenni könyvtárosként és vezetőként is azt jelenti, hogy nagyon nagy figyelemmel kell lenni a környezetünkre és elsősorban ki kell szolgálni mindazt az igényt, ami körülöttünk napról napra felvetődik.
– Említette, hogy nagyon fontos a nyitottság. Sok program, pályázat, projekt is kötődik a könyvtárhoz. Amellett, hogy nyomtatott könyvekkel foglalkoznak, nagyon sok mindenben próbálnak előrébb lépni. Mennyire változott meg a könyvtáros szakma, a könyvtáros hivatás az elmúlt évtizedekben?
– Óriási változáson ment át. Napjainkban is kérdésként vetődik fel, hogy mi lesz a könyvtárak jövője. Nem tudjuk. Én annak idején matematika-könyvtár szakot végeztem, ez talán megmagyarázza, hogy miért vagyok az átlagnál nyitottabb akár a technikai újdonságok felé is. Több évet dolgoztam iskolában, nagyon szerettem iskolai könyvtárosnak lenni, sőt matematikát tanítani is nagyon szerettem. Mindez meghatározza, hogy szívesen próbálok ki új dolgokat, ebben pedig vannak partnerek a jelenlegi munkatársaim között is. Nem tehetjük meg, hogy nem figyelünk arra, mi történik a nagyvilágban. Milyen új vagy régi technikákat, praktikákat tudunk annak szolgálatába állítani, hogy lehetőség szerint a régi könyvtáros célt is szolgáljuk, hogy olvasóvá neveljünk. Talán nehéz olvasóvá nevelni, de megszerettetni a szépirodalmat, és a betűt, mindent, amit a könyvtár nyújtani tud, az szép feladat. Ugyanaz a funkciója a könyvtárnak most is, mint régen volt, hogy ismeretekhez jussanak az emberek. A tanítást szolgálta mindig is a könyvtár. Amellett, hogy szeretnénk ismereteket nyújtani, tanítani a szó tágabb értelmében a gyerekeket, felnőtteket, nyugdíjasokat, természetesen azt a szórakoztató funkciót is meg kell tartani, ami régen is volt, hogy bejön valaki a könyvtárba, és egyszerűen csak újságot böngész. Vagy leül, és ott olvas egy sarokban. Vagy hazaviszi a szépirodalmat, regényt, verset, bármit. Azt szeretném én is, amit a kollegáim, hogy legyen a könyvtár egy jó hely. Legyen az a hely, ahol nagyon jó lenni.
– Hogyan választotta ezt a hivatást?
– Hogy mi terelt a pályára? Egy rádióriport, ez az igazság. Még középiskolás lehettem, amikor azt hallottam, hogy az iskolai könyvtárak helyzete borzasztó. Merthogy csak a folyosókon, zárt szekrényekben vannak könyvek és ez így nem jó. Ez kicsit elgondolkodtatott, hogy na, itt van egy olyan terület, ami változás előtt áll. Így történt, hogy könyvtár-matematika szakra jelentkeztem, mert akkortájt azért a matematika iránti szeretetem egy kicsit nagyobb volt. De ez valahogyan összeért az évtizedek során. Az iskola is segített abban, hogy egymás mellett taníthassak matematikát és legyek a könyvtárban. Mind a kettő ugyanarról szól: logikus gondolkodás, valahonnan valahová eljutni, valamit elérni. Ugyanaz a kettő.
– Milyen ezek után a Békés Megyei Könyvtárat vezetni? Mennyiben kell máshogy gondolkodni, mint egy iskolában?
– A hétköznapok megkövetelik, hogy másképpen gondolkodjak. Amíg könyvtáros voltam a szakkönyvtárban vagy az iskolai könyvtárban, az olvasókkal mindennapos volt a kapcsolatom, amit nagyon szerettem, az nagyon jó volt. Persze a kollégákkal ma is napi kapcsolatban vagyok, de ez már más. Egy szervezetet valamilyen módon abba az irányba kell terelni, hogy megfelelő lehetőségeink legyenek ahhoz, hogy jó szolgáltatásokat tudjunk nyújtani. Ez egy kis szervezet, más egy könyvtárat reggeltől estig működtetni, vezetni, a holnapját megszervezni, mint egy nagyon sok funkcióval rendelkező szervezetét. A pénzen kívül a fenntartóval való kapcsolat, a szakma különböző szervezeteivel való kapcsolat ápolása is nagyon fontos. Itt az ápolás furcsa szó talán, hiszen nem arra kell gondolni, hogy most akkor valamit gondozgatunk, hanem arra, hogy a mindennapi munkákban vannak kérések, utasítások, harcok, együttgondolkodások, egyetértés. Az a legjobb, amikor az elvárások és a mi szándékaink találkoznak. Igazi elégedettség, amikor valamit így el tudunk érni.
– Egy könyvtárosnak, egy könyvtárigazgatónak több lehetősége van könyveket olvasni? Melyek azok, amelyeket kifejezetten szeret a kezébe venni?
– Nincsen több lehetősége a könyvtárosnak sem, hogy több könyvet olvasson, mint egy átlagember, sőt. De azért ahogy csak tudok, én is szorítok időt rá, néha valamilyen más tevékenység kárára. Hogy mit szeretek? Az nagyon változó. Sokáig inkább verskedvelő voltam. A matematikus ugye szereti, ha rövid, tömör, lényegre törő egy írás. Szintén szeretem, hogyha elgondolkodtat valami, ha továbbvisz. Most Kós Károly életrajzát olvasom. Ez nem egy friss kiadású könyv, de nagyon élvezem, mert ebből is azt lehet látni, tanulni, hogyha akar az ember valamit, hogyha elkötelezett bármiben, ha szeret valamit csinálni, akkor tudja a körülményeket úgy igazítani, hogy az előrevigye. Kós Károlyt, az építészt azt gondolom, hogy nagyon sokan ismerjük, és neki sikerült. Izgatottan várom a továbbiakat, hogy mi lesz még az életút végén. Mit találok még, milyen kincseket az ő életéből, ami esetleg segít, továbbvisz engem is.
– Mennyire határozza meg a jövőjét, a terveit az, hogy elismerték azt a több éves munkát, amit a Békés Megyei Könyvtárért tett?
– Most nem tudok erre válaszolni, majd talán egy-két év múlva. Úgy gondolom, hogy ez az elismerés valóban rangos, a szakma kitüntetése, amiért nagyon hálás vagyok a tanáraimnak, a munkatársaimnak, minden partnernek, aki egy hajszállal is hozzátett valamit ahhoz, hogy a hétköznapokban tovább tudjak dolgozni, és elérjük mindazt, amit a kollegáimmal elértünk. Nem tudom, hogy ez további lelkesedésre sarkall-e vagy sem. Egyelőre azt érzem, hogy nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik hozzásegítettek, hogy a munkámat és ezzel a csapat munkáját egy ilyen elismeréssel díjazta a szakma.
