Protestáns iskolatörténeti kiállítás a könyvtárban

2017. október 27. 17:35 | Szendi Rita

Protestáns iskolatörténeti kiállítás nyílt Békéscsabán. A tárlat – amely több hónapja járja az országot a reformáció 500. évfordulójának évében –a Kárpát-medence református és evangélikus intézményeinek múltját mutatja be.

A Békés Megyei Könyvtár aulájában mutatják be az egyházi iskolák történetét. A vitrinekben, tárolókban korabeli iskolai eszközöket is kiállítottak.

– A reformáció jelenti az újkor hajnalát, és immár félezer éve meghatározza gondolkodásunkat, Istenhez és a világhoz való viszonyulásunkat. Egy évet szenteltünk az emlékezésnek, a számvetésnek, a jövőbe tekintésnek. Megannyi tartalmas program mutatja, hogy a reformáció olyan örökség, amiről akár egy éven keresztül is lehet újat, érdekeset mondani az élet minden területén – mondta a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi tagja, dr. Veress Bertalan.

A tárlat azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a protestáns egyházak közoktatásban betöltött szerepét, és az egyházak által fenntartott intézmények évszázadokon át hordozott értékeit.

– Egy-egy ilyen kiállításnál lehet azt mondani, hogy összeköti a jelent a múlttal, ami a hitem szerint élő, méghozzá az iskolában, ezekben a gyerekekben, akik minket körül vesznek – fogalmazott a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség evangélikus lelkésze, Kutyej Pál Gábor.

Az Evangélikus gimnázium intézményvezetője elmondta: ezen a héten különféle programokkal próbálták megismertetni a reformáció fontosságát a gyerekekkel.

– Színes rendezvényeket szerveztünk a diákság és a tanárok számára. Ez a hét nálunk a reformáció hete, ennek része a kiállítás megnyitója is. A héten több rendezvényen érdekes előadások voltak Luther életéről elsősorban az általános iskolásoknak. A pedagógusoknak pedig egy rendhagyó áhítattal készültek a lelkészek és iskolapásztorok – fejtette ki a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium intézményvezetője, Köveskúti Péter.

A kiállítást november 6-áig tekinthetik meg az érdeklődők a Békés Megyei Könyvtárban.

További programok »

FEL