Póló: Nagy fejlődésen ment keresztül a csabai baby korcsoport

2020. augusztus 16. 15:20 | behir.hu

Három héttel ezelőtt Békéscsabán rendezték meg a baby korcsoportosok Nyári Kupa fordulóját, ezen a héten Szolnok adott otthont a második körnek. Ezúttal is két nap alatt négy meccset játszottak a legfiatalabbak, ellenfeleik a Szeged és a Szolnok együttesei voltak, akikkel a két nap alatt kétszer is összemérték tudásukat.

Ha már a vidékbajnoki eseménysort a hazai szövetség a koronavírus miatt rövidre zárta, a szigorítások feloldása után legalább a Nyári Kupa adott lehetőséget az edzőknek felmérni, hol is tartanak a tíz évesek és fiatalabbak a fejlődésben. Erre a két forduló négy napja alatt lejátszott nyolc mérkőzés igazán jó alkalom volt.  A Csabai Csirkefogóknál Dobra Róbert edző értékelte a szolnoki kirándulást:

– Az előző, békéscsabai tornához képest nagyon nagy javulást tapasztaltam fiataljaink esetében. Több volt a mozgás, a jó passzolás, egyre jobban ráéreznek a játékra. Főleg a védekezést és a labdatartást igyekeztem velük gyakoroltatni, amiben határozottan előre léptek. A támadásépítés még a jövő zenéje, miként a gólok is hiányoznak még. A ma reggeli, Szolnok elleni teljesítménnyel pedig határozottan elégedett vagyok. Az egykori első osztályú játékos, mérkőzés- és játékvezetőellenőr, Wolf Péter ki is emelte, hogy sokat fejlődött kis csapatunk, ám arra is felhívta játékosaink figyelmét, hogy nagyon sokat kell edzésre járni ahhoz, hogy még ennél is magasabb szinten űzhessék a játékot. Összességében pozitívan értékelem a hét végi teljesítményt, különösen kapusunk, Lipták-Bíró Ábel, a gólerős és a csapatnak tartást adó Nánási Hunor nyújtott átlagon felülit. No és élete első góljait szerző Hajdu Áron emelhető ki – fogalmazott.

 

Címlapképünkön a fehér sapkás Hajdu Áron meglőtte élete első góljait

A fehér sapkás Hajdu Áron meglőtte élete első góljait – (Fotó: csabapolo.hu)

 

A mérkőzés végén minden csapat érmet kapott a Nyári Kupán nyújtott teljesítményéért, amelyeket a Tisza-partiak  válogatott kapusa, Nagy Viktor adott át a gyerekeknek.

A Csabai Csirkefogók VK együttesét hét békéscsabai és hat gyulai fiatal alkotta a szolnoki tornán. Békéscsabaiak: Bacsa Dávid, Hajdu Áron, Machlik Máté, Restye Zsombor, Suhajda Soma, Uhrin Barna, Uhrin Zsombor. Gyulaiak: Balogh Csanád, Józsa Zalán, Lipták-Bíró Ábel (kapus), Nagy Kamilla (kapus), Nánási Hunor, Szakadáti Zsófi.

További programok »

FEL