Pillantás a hídról: kiváló rendezés, nagyszerű alakítások

A Pillantás a hídról szívszorító, hátborzongató előadás, amelynek erkölcsi mélységei magukkal ragadják és sokáig uralják a néző gondolatait. Érték- és légkörteremtő produkció, kiváló rendezés és nagyszerű alakítások sora vési be a Jókai Színház legszínvonalasabb és legemlékezetesebb bemutatóinak történetébe. (Niedzielsky Katalin kritikája)

Arthur Miller nem a vígjátékairól híres és sokat játszott szerző máig világszerte, ötven-hatvanéves darabjai mind az ember tettei és azok következményei, bűn és bűnhődés körül forognak, rendesen felkavarók és kíméletlenek. Az Édes fiaimtól Az ügynök halálán, A salemi boszorkányokon, az Alkun át A bűnbeesés utánig, vagy a Közjáték Vichyben és persze a Pillantás is az író nagyon határozott erkölcsi meggyőződéséből született. Minden darab az élet, egyén és közösség morális dilemmáival, harmónia és káosz, mérce és megfelelés, döntés és felelősség kérdéseivel foglalkozik, s azt üzeni: aki vágyálmok és realitás között nem képes a magasabb (erkölcsi) mércének megfelelni, bukásra van ítélve.

Csiszár Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, az előadás rendezője Millert a huszadik századi drámairodalom egyik meghatározó nagyságának tartja, műveit pedig a görög sorstragédiák műfajába emeli. Ennek megfelelően kezelte és állította színpadra a Pillantást – nagy műgonddal, körültekintéssel, szakmai alázattal, hagyta a fantasztikus szöveget és kiváló színészeit élni, játszani, miközben nyilván magas színvonalat, tökéletességet követelt.

A színmű középpontjában Eddie Carbone tragédiája áll, aki a természet, az élet törvényeit képtelen elfogadni, beleszeret nevelt lányába, és nem akarja belátni, hogy Catherine önálló életre, munkára, szerelemre vágyik. Mint oly’ sok apa, férj, ez az egyszerű dokkmunkás végig dolgozta az életét, és cserébe a gyermektől hálát, tiszteletet vár. Csakhogy már nincs gyermek, felnőtt nő van! Éleződik a helyzet, amikor az olasz bevándorló rokonok megérkeznek, Rodolpho és Catherine egymásba szeret. Eddie ösztöneinek képtelen parancsolni, a féltékenység a férfit az őrületbe, az egész családot a drámába kergeti.

A Jászai Mari-díjas Bartus Gyula fantasztikus alakítást nyújt, mély átéléssel, hitelesen ábrázolja mindazt, ami ennek az embernek a lelkében végbemegy, ahogyan az önkívületbe, őrületbe sodródik. Művészi pályájának egyik kiemelkedő állomása ez a nagyon bonyolult, összetett, felejthetetlen alakítás.

 

Fotó: Nyári Attila/
A-TEAM

 

A lány, aki eddig gyermeki szeretettel csüngött nevelőapján, felnőtt, munkalehetőség előtt áll, és megjelenik életében az első szerelem, csupa természetes dolog egy fiatal életében. Mégis elbizonytalanodik Eddie furcsa viselkedése láttán, és nem akar hálátlan lenni, fájdalmat okozni. Majd egyre jobban kinyílik a szeme, és nemcsak megszűnik a szeretet, amit nagybátyja iránt érzett, hanem átlendül gyűlöletbe. Papp Barbara egyetemi hallgató tehetségét ebben a szép szerepben is bizonyította, kedves játékával felnőtt partnerei mellé.

A változást, a vészes előjeleket, a tragédia közeledését legelőször Beatrice, a feleség érzékeli, és nőies gondoskodással próbál rendet teremteni, visszaterelni a dolgokat a rendes kerékvágásba, de sikertelenül. Sokáig béketeremtőként, egyfajta mediátorként lavíroz a család és a rokonok között, de a régi „idillt” soha többé nem tudja visszaállítani, ahogyan a pusztulást sem képes megakadályozni.

Kovács Edit alakítása megrendítő, kiválóan érzékelteti, hogy ő az, aki leginkább átlátja a helyzetet, de elegánsan a háttérben marad. Mindenkinek próbál eleget tenni, megfelelni, a legtöbb szerepben azonban kudarcot vall, képtelen a tragédiát megakadályozni, ettől szenved.

Marco különös figura: kezdetben alig szól, csak csendben figyel, a székes mutatvánnyal azonban már üzen valamit az erejéből. S amikor veszélybe kerül mindaz, amiért az új hazába érkezett, hogy gyermekeit az éhhaláltól megmentse, rettentő bosszúval lesújt. Katkó Ferenc markáns figurája egyszerre lírai és ijesztő, a végleteket mesterien ötvözi.

Rodolpho „csak” egy fiatal, aki dolgozni és szórakozni akar, beleszeret Catherine-be, a közös jövőt tervezik. Eddie furcsa viselkedésétől mindig megretten, de a békesség és a lány kedvéért hajlandó megkövetni, csak hogy béke legyen. Czitor Attila nagy bravúrral váltogatja arcait az érkezéstől a hódításon át a megkövetésig.

Miller szeret ügyvédeket szerepeltetni műveiben (Édes fiaim, Az ügynök halála, A bűnbeesés után). Alfieri nem csak a jogot képviseli itt, a szerző a narrátor szerepét vagy a görög dráma karát is rábízza. Szereplőket mutat be, jeleneteket köt össze, jogi tanácsokat ad, azaz próbál adni. Tege Antal ebben a különleges szerepben még humoros és emberséges is, aki igazán figyel, gondolkodik, együttérez. Megmenteni persze ő sem tudja a rászorulókat, de legalább őszinte.

Jellemző, hogy minden figura óriási átalakuláson megy át, ami rendkívüli színészi teljesítmény. Eddie például kedves nevelőapából félelmetes dúvaddá változik, Catherine gyermeki szeretete kétségbeesett gyűlöletbe fordul át, Beatrice minden partnerrel szemben képes azt a támaszt nyújtani, amire a másik rászorul. Marcóban a pénzkereső apán felülemelkedik a bosszúvágy, Rodolpho lelkes szerelmes ifjúból változik át meghunyászkodóvá, bocsánatkérővé. Alfieri is több szerepet váltogat remekül.

Míg a Jászai Mari- és Kossuth-díja Szakács Györgyi jelmezei nagyon egyszerűek, hétköznapiak, a díszlet annál beszédesebb. Eddiék lakószobájában játszódik mindkét felvonás, a lakás vékony falai körül lépcsők, átjárók jelzik a szűkebb környezetet. Távolabb a ház fölé magasodnak a brooklyni kikötő óriásdarui, mintegy bezárva, rabságban tartva, „megfigyelve” az ötvenes évek dokkmunkásait. Megpecsételve sorsukat, hogy innen nincs kitörés. Vagy mégis? Vagy mégsincs?

Hihetetlen feszültség lengi be az egész előadást, vannak egészen forró és még forróbb pillanatok. Kezdettől valami jelzi a levegőben, hogy baj lesz, nagy baj, a tempó fokozódik, a levegő sűrűsödik, és a második felvonásban rettentő iramban közelít a feltartóztathatatlan katasztrófa. Az otthonból pokol lett, mindenki ellenség. Csak az marad titok szinte végig, hogy ki kit öl meg. S áldozat lesz mindenki, még a túlélők is, mert kénytelenek cipelni a tudatot, a lelkiismeret-furdalást, és az súlyos kereszt. Talán némi fénysugár pislákol a túlélők fölött? Talán.

De ami biztos, az amit magunkkal hozunk a megrendítő előadásból, az a döbbenet, no meg a kérdések. Hová vezethet az, ha ösztönök, szenvedélyek győzedelmeskednek az értelem felett? Mennyire vagyunk felelősek, amikor szeretünk, gondoskodunk, és hol vannak az okos szeretet határai? Látva az író fantasztikus karaktereit és a lenyűgöző színészi alakításokat, nyugodtan elfelejtjük, hogy a darab 1955-ben íródott Amerikában. Alighanem beleborzongunk, hogy emberi, erkölcsi dilemmáink, érték és érdek viszonya, közösségi, társadalmi ügyeink az évtizedek során és a távolsággal mit sem változtak. Ami változott, az legfeljebb a szokás, hogy tükörért, útmutatóért – irodalom, színház, etika helyett – a mobil telefont „kell” nyomkodni. S lehet, hogy ez nem jó változás.

 

Forrás: Jókai Színház  

Megosztás:

Címke: , ,