Petrovszki Zoltán: A Trefortban november 15-én és december 7-én lesz nyílt nap

2024. november 13. 08:32 | Mikóczy Erika

A Békéscsabai Szakképzési Centrum nyolc tagiskolájában zajlik szakképzés Békéscsabán. Sorozatunkban az intézményvezetők segítségével mutatjuk be az iskolákat és az ott folyó képzéseket. Petrovszki Zoltánnal, a Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójával Kugyelka-Zámbori Eszter beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában.

– Milyen érdeklődési körű tanulókat várnak az iskolába, és mit kínálnak nekik?

A Trefort Ágoston Technikumról a Békéscsabai Szakképzési Centrum egyik legnagyobb iskolája, és a legszerteágazóbb képzési palettával rendelkezik. Ide elsősorban gépész, épületgépész, a villamos terület iránt érdeklődőket jönnek, akik szeretnek a szakmában aktívan részt venni, barkácsolni, azoknak a jelentkezését várjuk. Megjelenik a képzési palettánkban az informatikai, valamint a bádogos képzés – igazán széles a kínálat. Bár az iskolánk alapvetően fiúiskola – a kollégiumunk is úgy van kialakítva, hogy 155 férőhellyel rendelkezik, de csak fiúk számára – nemcsak a fiúk jelentkezését várjuk. A kollégiumnak nagy előnye például az, hogy egy épületen belül található az iskolával. Ez azt jelenti, hogy akár papucsban is le lehet sétálni az ebédlőbe reggelizni. Visszatérve a lányokra: volt már olyan lány épületgépész technikus tanulóm, akit el tudtam vinni a Szakma Sztár versenyre, és harmadik helyezést ért el, és az EuroSkills-en versenyző informatikus lány is helyezést ért el. Ha megnézzük, rengeteg olyan vállalkozás van, ahol lányok, hölgyek dolgoznak, akár egy épületgépész boltban, és neki például tudnia kell, miről beszélek.

 

– A duális képzés önöknél hogyan zajlik?

Nagyon sok duális képzőpartnerünk van, szorgalmi időszakban 50, nyári időszakban 80 fölötti partnerrel rendelkezünk, tehát majdnem minden tanulónk számára tudunk biztosítani külső partnert, ami jó lehetőség, hiszen meg tudják tanulni a valós életben a szakmát. Ha véletlenül valaki nem jut duális partnerhez, akkor az iskolán belül is megszervezzük a képzését.

 

– Részt vesznek az Erasmus+ programban is, ez mit jelent a diákjaik számára?

Több mint 10 éve aktívan részt veszünk az Erasmus+ programban, most is megy 6 tanulócsoportunk Erdélybe, Finnországba, Máltára, Görögországba, és Spanyolországba megy tanári csoport. Ez nagyszerű lehetőség a tanulóknak, hiszen például Spanyolországban a diákjaink megtapasztalhatták, hogy a spanyol időjáráshoz hogyan alakítják ki a klíma- és hűtőberendezéseket. Megnézték azt, hogy ott milyen lehetőségek vannak, milyen eszközökkel dolgoznak, mit szerelnek fel. A tanulócsoportjaink egy teljesen más szemléletet kapnak a kintlétük alatt.

 

– Említette, hogy számos szakma közül választhatnak az iskolában a fiatalok. Nagyvonalakban beszélne ezekről?

Október 18-án volt egy tematikus nyílt napunk. Akkor a gépészet és épületgépészet ágazat mutatkozott be. A gépészet ágazatról azt kell tudni, hogy van technikumi és van szakképző iskolai képzés is. A gépészeknél van egy nagyon nagy előny, hogy megépült a Légi és Gépipari Képzőközpont, amely 2022 óta üzemel, és tudjuk látogatni. Itt sikerült kialakíttatnom most 3 új tantermet, ahová a tanulóink kimehetnek, és a legmodernebb körülmények között tudnak tanulni. Az épületgépész ágazaton belül van épületgépész technikus, ez magában foglalja a vízellátás-csatornázást, hűtő- és szellőzőrendszer szerelést, a gázszerelést, tehát ez a legkomplexebb. Aki ezt jól megtanulja, pontosan a komplexitása miatt biztosan megtalálja a számítását.

 

 

A gáz- és hőtermelő-berendezés szerelők képzése, valamint a hősszivattyú-szerelők képzése szintén ráépül a technikusképzésre. Ez azért fontos, mert ha azt nézzük, hogy államilag támogatva van 2 szakma, plusz 1 rész szakképesítés, akkor az itt teljesülhet. Ha valaki először beiratkozik, elvégez, mondjuk egy hűtős képzést, majd ezt követően technikusképzést, akkor megvalósult az, hogy a 2 ingyenesen támogatott képzése létrejött. Erre még a rész szakképesítést el tudja végezni és jól képzett szakember lesz.

A gépész ágazaton belül a technikumi képzésbe van gépésztechnikus, ipari szakma irány, gépgyártás-technológiai technikus, vasúti járműszerelő technikus. A vasúti járműszerelő technikus képzésünk igen fontos, hiszen a MÁV-val szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk, és egy partneri együttműködés során a képzés minőségét próbáljuk javítani. Nekik szükségük van folyamatosan munkavállalóra, mi pedig próbáljuk számukra a legjobbakat kiválasztani és kinevelni.

Ha megnézzük a szakképző iskolai képzést, az ugye a 3 éves, itt van épület- és szerkezetlakatosunk, gépi- és CNC-forgácsoló, hegesztő, és CNC-programozó. A gépészet, és szerkezetlakatos talán az egyik legnépszerűbb szakma, és legáltalánosabb, hiszen ők fogják készíteni a fémlépcsőket, fém tartószerkezetet egy épület körül, és bármilyen munkára foghatók.

 

– November 15-én lesz legközelebb nyílt napjuk, ott mely területet mutatják be?

A november 15-ei is tematikus nyílt nap lesz, akkor a villamos területeket tárjuk az érdeklődők elé: elektronika és elektrotechnika ágazat, technikumi képzésben elektronikai technikus, erősáramú elektrotechnikus, informatikai technikus. A szakképző iskolába ugyanezeket: elektronikai műszerész és villanyszerelő. A villanyszerelő képzésben 2 ágazat van, az épületvillamosság szakirány, és a villamoshálózat szakirány. Erről az ágazatról azt kell tudni, hogy esti oktatás keretein belül is tanítjuk a szakmát. Ebben a tanévben 60 fölött volt villanyszerelő szakmára jelentkezők száma, nem is tudtunk felvenni mindenkit, de látszik, hogy ez most nagyon népszerű. Ezt próbáljuk meg a szintén tematikus nyílt napon bemutatni, ahol ott lesznek például az MVM, de más cég szakemberei is.  

 

– A rákövetkező nyílt napot december 7-én tartják, oda kiket várnak?

Az autók iránt érdeklődőket várjuk, mert akkor a specializált gép- és járműgyártás ágazat tart tematikus nyílt napot. Itt technikumi képzésben van gépjármű-mechatronikai technikus és szerviz szakirány, a szakképző iskolában pedig gépjármű-mechatronikus, a karosszéria-lakatos, valamint hibrid és elektromos gépjármű-mechatronikus.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL