Petőfivel az Alföld szívében – irodalmi vetélkedő Gyulán

2023. március 2. 18:00 | Fajó Attila

Irodalmi vetélkedőt rendeztek a gyulai Vigadóban általános iskolás gyerekeknek, csütörtök délután. A klasszikus verseket modern zenei feldolgozásban játszó Kávészünet zenekar előadása után játékos feladatokkal folytatódott a rendhagyó esemény, amely a 200 éve született Petőfi alakját hozta közelebb a diáksághoz.

– Az irodalmi vetélkedő a Nemzeti Kulturális Alap segítségével jött létre és a 2022-ben indult Petőfi bicentenáriumi országos programsorozatba kapcsolódik be szervesen. Jeles nap március 2-a, hiszen Arany János költőnk, Petőfi nagy barátja ezen a napon született, így rá is emlékezünk – mondta el az esemény előadója, Fodor György, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium magyarszakos pedagógusa.

14 általános iskolai csoport mérette meg magát a vetélkedőn, melyen részt vett több gyulai iskola mellett kötegyáni, illetve békési illetőségű intézmény is. Az irodalmi vetélkedő alapját a ’Petőfi másképp’ című előadás adta, amit a tanulók Fodor Györgytől hallgathattak meg. Ebből különböző olyan értékes információkat gyűjthettek be, ami a tankönyvekből nem kiolvasható és némiképp egy közvetlenebb, emberi képet alkothattak magukban a költőóriásról

– Az ilyen élmény délutánok sokat jelentenek az irodalom oktatásának, ami nemcsak a versek kívülről való megtanulásáról szól, hanem a kultúra megszerettetéséről, jelen esetben Petőfi műveken keresztül – fogalmazott Ráczné Erdei Krisztina, a békési Hepp Ferenc Általános Iskola egyik magyartanára.  

A diákok viszonylag korán, már ötödik osztályos korukban megismerkednek Petőfi Sándor munkásságával. Ez a kulturális érték, akár szókincsben, akár a művek konkrét mondanivalójában elsajátítható és gazdagabbá teszi az arra figyelőt.

Galéria

További programok »

Gyula

FEL