Perecz Márk ezüstérmes Brnóban

2021. szeptember 16. 12:24 | behir.hu

A hétvégén rangos nemzetközi megmérettetésen vettek részt a Gyáni-tanítványok. A BM Kano Judo SE-től ketten utaztak Csehországba, a magyar válogatott csapat tagjaként. Nyolc ország 109 csapatának több, mint 1800 judósa vett részt a hétvégi Mizuno-kupa nemzetközi utánpótlásversenyen, Brnóban.

A kétszeres országos bajnok Perecz Márk első éves serdülő válogatottként először utazott a magyar csapattal, fiatal kora ellenére éremmel tért haza. A versenyen magabiztos és technikás versenyzést folytatott. Négy mérkőzés során alig pár percet töltött a tatamin, rövid időn belül ippon értékű technikákkal múlta felül ellenfeleit.

Győzelmeivel egészen a döntőig menetelt, ahol idősebb hazai riválisával mérkőztek meg az aranyéremért. A döntő mérkőzés kiegyenlítetten zajlott, majd győzött a rutin, így a csabai reménység a -66kg-os dobogó második fokára állhatott fel.

Az ifjúsági válogatott Szentandrászki Gréta számtalan nemzetközi versenyen képviselte már Magyarországot. A fiatal tehetség a tőle megszokott küzdelmi habitussal mozgott a szőnyegen, első két küzdelmét magabiztosan nyerte, majd a negyeddöntőben alulmaradt, így vigaszágon folytatta a versenyt.

 

A BM Kano Judo SE mestere és versenyzői: Perecz Márk, Gyáni János és Szentandrászki Gréta – Forrás: BM Kano Judo SE

Perecz Márk, Gyáni János és Szentandrászki Gréta – Forrás: BM Kano Judo SE

 

A visszamérkőzések során két újabb ipponos győzelmet követően a bronzéremért küzdhetett meg osztrák ellenfelével. A bronzmérkőzésen taktikai hibát vétett, így az érem most elmaradt, Gréta pontszerző ötödik helyen végzett.

Gyáni János következőképp értékelte a judokákat: „Büszke vagyok a versenyzőimre, mindketten négy-négy küzdelmet nyertek különböző technikával. Nagy technikai repertoárral rendelkeznek, azonban akadnak hibák, melyeket még az OB előtt ki is tudunk javítani, most ezen leszünk. Gréta és Márk nagy reménységem, alázatosan végzik az edzésmunkát, melyhez tehetség is társul. Bízom abban, hogy a jövőben nagy nevek lesznek a judóban és beírják magukat a sportág történelmébe.”

A magyar ifjúsági válogatott egy arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel, a serdülő csapat tíz arany-, négy ezüst- és tíz bronzéremmel térhet majd haza Csehországból. A versenyt követően kétnapos edzőtáborozást is tartanak a cseh rendezők, melyen Gréta és Márk is részt vesz.

A hónapban elkezdődnek az országos bajnokságok és a nemzetközi versenyek, amelyre a BM Kano Judo SE versenyzői gőzerőkkel készülnek, következő héten az ifik bajnokságával kezdődik a versenyidőszak.

(forrás: BM Kano Judo SE)

További programok »

FEL